Kihirdette a román államfő a családi pótlék megduplázásáról szóló törvényt
Utoljára módositva: 2020-01-14 14:25:23

Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a családi pótlék megduplázásáról szóló törvényt, amelynek hatályba lépését azonban – költségvetési fedezet híján – a kormány várhatóan elnapolja.

A jogszabály szerint a gyermekenkénti családi pótlék havi összege a jelenlegi 150-ről 300 lejre emelkedik a két év feletti, illetve 300-ról 600 lejre a két év alatti kiskorúak esetében.

A szociáldemokrata ellenzék erre vonatkozó javaslatát tavaly decemberben, heves politikai vita nyomán, mégis ellenszavazat nélkül szavazta meg a bukaresti képviselőház, annak ellenére, hogy a két hónapja kormányra lépett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói jelezték: az amúgy is 3,6 százalékos GDP-arányos hiánnyal megtervezett 2020-as állami költségvetésben erre a többletkiadásra nincs fedezet.

Számításaik szerint a pótlék azonnali megduplázása 7,5 milliárd lejjel, a GDP 4,25 százalékra emelte volna 2020-ban az államháztartási hiányt.

A PNL végül nem vállalta magára alig néhány hónappal a helyhatósági és parlamenti választások előtt annak kockázatát, hogy szembeszegüljön a – Romániában “gyermekpénzként” emlegetett – támogatás növelésével, és arról is letett, hogy alkotmányossági óvással hátráltassa hatályba lépését. Ludovic Orban miniszterelnök azonban jelezte: leghamarabb júliusban lehet költségvetés-kiigazítást elfogadni, úgyhogy a családi pótlék megduplázását – feltehetően egy sürgősségi kormányrendelet révén – mindenképpen el fogják halasztani.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...