×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Külföld

Kilencvennégyen haltak meg

2013.10.03 - 16:33
Megosztás:
Kilencvennégyen haltak meg

Legalább 94 ember halt meg és rengetegen eltűntek a vízben, amikor kigyulladt egy menekülteket szállító hajó az olasz partoknál.

 

A hajó Lampedusa kikötője közelében süllyedt el, a vízbe több száz ember került, köztük harminc gyerek és három terhes asszony is. Eddig százötven embert mentett ki a vízből az olasz parti őrség, és 94 holttestet is kihalásztak, köztük volt egy állapotos nő, és egy fiú-, valamint egy lánygyermek. „Nem tudjuk hová tenni a halottakat” — mondta a mentés egyik résztvevője. A hajón ötszázan utaztak, nem messze a partoktól felborult és lángra kapott, miután a fedélzeten jelzőtüzeket gyújtottak, hogy láthatók legyenek a kereskedelmi hajók számára és a hajón lévő fűtőolaj tüzet fogott. A parti őrséget két közeli halászhajó riasztotta. Ugyancsak ma hajnalban egy 463 menekültet szállító hajó már kikötött Olaszországban. Egy héten belül ez már a második tragédia, ami a menekülteket szállító hajót ért, szeptember 30-án tizenhárman vesztek a vízbe, augusztus 10-én pedig hat bevándorló fulladt vízbe. Ferenc pápa a Vatikánban mondott beszédébe beleszőtte a hajókatasztrófát, „szégyennek” nevezte és felszólította a híveket, hogy imádkozzanak az áldozatokért, valamint a világ „összes menekültjéért”. „Nem tudom említés nélkül hagyni e sokadik hajótörés nagyszámú áldozatát. (...) Csak eltökélt együttműködéssel kerülhetők el az ilyen tragédiák” — hangsúlyozta. „Óriási tragédiának” minősítette a történteket Enrico Letta olasz kormányfő, s bejelentette, hogy helyettese és belügyminisztere, Angelino Alfano mihamarabb a helyszínre siet. A katasztrófa miatt most felfüggesztették az intenzív belpolitikai tevékenységet a szerdai bizalmi szavazás másnapján. Jelentősen megnőtt azoknak a menekülteknek a száma, akik vállalják a veszélyes hajóutat Lampedusába és Szicíliába, amióta fokozódik az erőszak Szíriában és Egyiptomban. A kis Lampedusa Afrikához közeli fekvése miatt — Tunézia partjai csak 130 kilométerre vannak — hosszú évek óta Európa kapuját jelenti a csónakon, hajón érkező menekültek számára. Az Európába vezető úton az elmúlt tíz évben 6200 ember vesztette életét a Fortress Europe nevű segélyszervezet becslései szerint. A legdrámaibb év 2011 volt, akkor 1800-an vesztek a tengerbe.