Kína nem engedi, hogy a G20-as csúcson megvitassák Hongkong kérdését
Utoljára módositva: 2019-06-26 20:00:25

Kína nem fogja engedni, hogy a G20-as országcsoport a héten Japánban zajló csúcstalálkozóján megvitassák az ország belügyeit – jelentette ki Keng Suang kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján az elmúlt hónapokban Hongkongban lezajlott, a kiadatási törvény módosítása ellen szerveződött tömeges demonstrációk kapcsán.

Keng az Egyesült Királyságot is arra figyelmeztette, hogy ne avatkozzon többet Kína belügyeibe, hangsúlyozva, hogy amióta Hongkong 1997. július 1-jén (a brit gyarmati státuszból) “visszatért” az anyaországhoz, a várost illető kérdések kínai belügynek számítanak, és semmilyen külföldi intézménynek, országnak vagy személynek nincsen joga beavatkozni. A szóvivő ezzel arra a hírre reagált, hogy Jeremy Hunt brit külügyminiszter kedden felszólította Hongkongot, hogy folytasson le független vizsgálatot a rendőrség és a tüntetők közti összecsapások kapcsán, továbbá elrendelte a tömegoszlató eszközökre vonatkozó exportengedélyek felfüggesztését.

Közben Hongkongban szerdán néhány százan ismét utcára vonultak, hogy a G20-as országok külképviseletein petíciót nyújtsanak be, amelyben támogatásukat kérik a kiadatási törvény módosítását célzó törvény visszavonására vonatkozóan – adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Előzőleg, kedden egy online felhívásra mintegy 22 ezer ember ajánlott fel összesen 6,7 millió hongkongi dollárt (244 millió forint) arra a célra, hogy nagy nemzetközi lapokban – egyebek mellett a Financial Timesban és a New York Timesban – megjelenhessenek a hongkongi demonstrálók állásfoglalását és követeléseit ismertető hirdetések – írja az SCMP.

A törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt egyre nagyobb létszámú és egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, amelyek hatására a hongkongi kormányzat előbb elnapolta, majd határozatlan időre felfüggesztette a beterjesztés tárgyalását. A tiltakozók azonban nem elégedtek meg ennyivel, és sokan a tervezet visszavonása mellett Carrie Lam kormányzó lemondását is követelik.

A törvénymódosítás ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

Peking korábban már az Egyesült Államok Hongkonggal kapcsolatos állásfoglalását is helytelenítette, és felszólította Washingtont, hogy ne avatkozzon Kína belügyeibe. Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a héten Oszakában találkoznak majd egymással a G20 csúcs keretében, hogy újraindítsák a két ország közötti kereskedelmi tárgyalásokat. Hongkong kérdése akár sorsdöntő is lehet a két fél között, hiszen valamelyiküknek várhatóan engednie kell a másikkal szemben ahhoz, hogy a mostani feszült helyzetből konstruktív irányba tudjanak elmozdulni.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az “egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, ahol fokozatosan igyekszik növelni befolyását. A törvénytervezet ellen tiltakozók szerint a beterjesztés mögött is Peking állhat, de a kínai kormány ezt cáfolta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db konyhakész csirke, só, bors, 2 tk. kakukkfű (szárított, morzsolt), 3 db biocitrom (vagy lime), 1 fej ...