×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Kinţel Alexandra első lett a Simonyin

2014.05.26 - 17:53
Megosztás:
Kinţel Alexandra első lett a Simonyin

Kiváló eredményt ért el a nagykárolyi diáklány a nemzetközi helyesírási versenyen.

A Kárpát-medence leghelyesebben író hatodik osztályos diákja a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola tanulója, Kinţel Alexandra. Ez az elmúlt szombaton derült ki, a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny nemzetközi döntőjén, Budapesten. A Magyar Nyelvtudományi Társaság az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának támogatásával rendezte meg a versenyt, amelyre több tízezer 10–14 éves diák jelentkezett Magyarország, Erdély, Kárpátalja, Murvavidék, Felvidék és a Vajdaság területéről. A helyi, megyei és országos szakaszok után szombaton a legjobbak mutatták meg tudásuk legjavát a magyar fővárosban. Évfolyamonként több mint negyven diák volt jelen a Kárpát-medencei döntőn, a tizenkét erdélyi diák között pedig három Szatmár megyei.

Balla Lóránd magyar szakos tanár diákja, Kinţel Alexandra tavaly is szerepelt a nemzetközi döntőben, akkor nem ért el helyezést, most a hatodikosok legjobbjának bizonyult. A 13 éves diáklánynak egyébként nem ez az első kiváló eredménye, két évvel ezelőtt, negyedikesként megnyerte a Fürkész országos helyesírási versenyt, Nagyváradon.

A nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskola nyolcadik osztályos diákja, Muszka Zsuzsa minden évfolyamon jelen volt a nemzetközi döntőn, ezért a szervezők különdíjában is részesült, ugyanakkor tanára, Belényi Andrea a Magyar Nyelvtudományi Társaság Aranyoklevelét kapta meg eddigi munkája elismeréseként. Ő a verseny 2001 óta íródó történetében a hetedik erdélyi és az első szatmári tanár, aki ebben az oklevélben részesül.

[ohballada-1]

Az ötödik osztályosok versenyében a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja, Pesek Adrien (felkészítő tanár: Heinrich Andrea) dicséretben részesült, ám mint mondta, Alexandra és Zsuzsa nyomdokaiba szeretne lépni, és minden évben eljutni a Kárpát-medencei döntőig.