Kisebb bérért is váltanának
Utoljára módositva: 2019-07-10 14:55:40

 

Öt romániai közül egy váltott már legalább egyszer rosszabbul fizetett állásra a karrierje során, míg ötből kettő elfogadna egy rosszabbul fizető munkahelyet, ha az egyéb előnyökkel járna.

 

Az egyik országos online munkahely-közvetítő platform felmérése szerint ötből egy romániai váltott már úgy munkahelyet, hogy egy, a meglévőnél kevesebbet fizető állást vállalt el, ötből kettő pedig nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy elvállalna egy rosszabbul fizető állást, ha az egyéb előnyökkel kecsegtet. Olyan munkahelyért váltana rosszabbul jövedelmező állásra a felmért lakosok 22 százaléka, amelyik lezserebb és rugalmasabb munkaidőt vagy otthonról végezhető munkát kínál. Nagyjából ugyanennyien, 21,7 százalék szintén elvállalna kevésbé jövedelmező állást, ha az jobb perspektívákat kínál a személyes fejlődésre, 15,5 százalékuk pedig akkor, ha jelentősek lennének a fizetésen kívüli kedvezmények és előnyök.

Sokaknak számít az is, ha a munkahely gyors előrelépést kínál, ezt 10,5 százalékuk jelölte meg, 8,6 százaléknak számítana, ha a munkahelye közel lenne az otthonához, 6,2 százalékuk szerint a jobb munkahelyi kollektíva sem elhanyagolandó, míg 3 százalékuk vállalna el úgy alacsonyabban fizetett munkahelyet, ha azt egy elismert munkaadó, brand kínálja.

Az is kiderült, hogy tízből két munkavállaló kér fizetésemelést az alkalmazásától számított egy éven belül, míg tízből négyen a második évben. Mindössze 7 százalék nyilatkozta azt, hogy kivár legalább két évet a fizetésemelés igényléséig egy új munkahelyen, egyharmaduk pedig sohasem kér emelést.

A fizetésemelés kérésének indoklásaként 19,5 százalékuk az elvégzett munkamennyiség emelkedését jegyzi meg, 18 százalék pedig az életszínvonal drágulására hivatkozik.

Ami a munkaadókat illeti, egyharmaduk rendszeresen biztosít fizetésemelést a cég anyagi helyzetétől függően, szintén egyharmaduk évente emel a béreken azon alkalmazottak esetében, akik jó teljesítményt nyújtanak.

A felmérés június 3–25. között készült 210 romániai vállalat és 1820 alkalmazott bevonásával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...