×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kisebb költségvetés, nagy tervek

2018.04.15 - 12:38
Megosztás:
Kisebb költségvetés, nagy tervek

Az infrastruktúra bővítését tervezik idén Szaniszló községben. A községközpontban a szennyvízhálózat kiépítése következik, míg Újmárnán és Károlyipusztán az ivóvizet vezetik be, tudtuk meg Kardosi Zoltán polgármestertől.

A költségvetés tekintetében nem kifejezetten kedvező a 2018-as év Szaniszló község számára. Mint ahogy Kardosi Zoltán polgármester elmondta, azok a települések, amelyek az előző évet deficit nélkül zárták, csak a megítélt költségvetés felét kapták meg, így számos település jókora kieséssel veselkedett neki a 2018-as esztendőnek. A polgármester kihangsúlyozta, hogy nem azért zárta plusszal Szaniszló község a tavalyi évet, mert különböző megtakarításai lettek volna, hanem mert több olyan beruházás kivitelezése és ezáltal kifizetése is átcsúszott az idei évre, amelyekre elkülönített pénzügyi kerete volt a községnek. Ennek okán a község a vártnál kevesebb pénzből gazdálkodik idén, viszont ennek ellenére a beütemezett munkálatokat így is meg lehet valósítani az év során.

Tavaly nyerte meg az ivóvízhálózat kiépítésére vonatkozó pályázatot a község, Károlyipuszta (Horea) településen fogják bevezeti az ivóvizet a jelenleg zajló közbeszerzési folyamatot követően. Az Országos Vidékfejlesztési Program által meghirdetett pályázaton 1,5 millió eurót nyert a község, amely a hálózat kiépítése mellett fedezi egy kút fúrását is, amely ellátja majd ivóvízzel a háztartásokat. A polgármester elmondta, hogy ez az egyszerűbb megoldás, ugyanis Szaniszló túl messze, pontosan 10 kilométerre van, így nem érdemes ilyen messziről vezetni a vizet, ha már helyben is lehetne fúrni egy, a célnak megfelelő víznyerő kutat.

A pályázat szerint a település mind a 115 háztartásához eljut majd az ivóvíz jövő évi határidőre.

A polgármesteri hivatal Újmárnán is szeretné kiépíteni az ivóvízhálózatot, viszont más források híján önerőből valósítaná meg a beruházást. Ezt a munkálatot a szaniszlói ivóvízhálózat bővítésével lehet a legegyszerűbben kivitelezni, ugyanis a két települést mindössze három kilométer választja el egymástól. A munkálatok kivitelezésében besegít az Apaserv is, így a polgármesteri hivatal elvégzi a szükséges ásásokat, míg az Apaserv az éveken át összegyűlt tagsági járadék fejében lefekteti a hálózatot és elvégzi a bekötéseket.

Nemcsak a környező falvak, de a községközpont is átesik hamarosan egy, az Apaserv által végzett infrastrukturális fejlesztésen: a szennyvízhálózat kiépítése van kilátásban Szaniszlón. A polgármester szerint őszig lezajlik a közbeszerzés, így az év végén vagy a jövő év elején megkezdődhet a szennyvízhálózat kialakítása.

„Újabb haladást könyvelhetünk el, ha ezt sikerül megvalósítani, hiszen a 27 kilométeres szennyvízhálózat kialakításával végre felszámolhatóakká válnak a régi háztartási emésztőgödrök, és a község életkörülményei tovább javulhatnak” — fogalmazott a polgármester.

Továbbá önerőből zajlanak kisebb munkálatok a községben, elsősorban parkosítások és területrendezések: nemrég lebontottak egy régi óvodaépületet, ennek a helyén is parkot létesítene az önkormányzat, illetve folyamatban van a központi park szökőkútjának az elkészítése is. Ez már tavaly is elkészülhetett volna, viszont gondok voltak az árammal a helyszínen, így néhány hónapot csúszott a beruházás. A polgármester szerint már csak hetek kérdése, és elkészül a látványosra tervezett szökőkút, amely nyári estéken a falu dísze lehet. Amíg ez megtörténik, tovább zajlik a park szépítése is, tujákat és egyéb fákat is vásárol még a községvezetés, hogy az elhelyezett padokon néhány éven belül árnyékos környezetben lehessen megpihenni.

Az idei évre nagyjából 2 kilométer járda megépítését tervezi még az önkormányzat. A polgármester elmondta, hogy vannak még olyan utcák a faluban, amelyekben egyik oldalon sincs még járda, ezekben legalább az egyik oldalon szeretnék zökkenőmentessé tenni a gyalogos közlekedést. Ugyanúgy vannak egymáshoz közeli utcák, viszont hiányzik köztük az összeköttetés, amely megkönnyítené a gyalogosok haladását, kikerülve a forgalmas úttestet.

 

 

Bajnai Botond