×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
11 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Kiskamaszújságíró-képzés

2018.05.26 - 10:32
Megosztás:
Kiskamaszújságíró-képzés

Tizenhárom szatmárnémeti, nagykárolyi és nagyváradi kiskamasz vidám csacsogása fogadta tegnap délben a Sváb Ház Wendelin Fuhrman-termébe lépőt — a látszat azonban kicsit csalt, a vidámság ugyanis nem valamiféle játék, hanem igencsak komoly, újságírói workshop kiegészítője volt.

A Német Demokrata Fórum Gemeinsam Ifjúsági Szervezete második alkalommal szervezte meg a tavaly nagy érdeklődésnek és sikernek örvendett, kiskamaszoknak szóló újságíróképzést a romániai és magyarországi német nyelvű kisebbségi újságírókat tömörítő, mass-media FunkForum Egyesülettel közösen, az IFA (Stuttgarti Külkapcsolatokért Felelős Intézet) támogatásával. A képzés vezetője Siegfried Thiel, a Temesvárt, Aradon és a Bánságban megjelenő Banater Zeitung hetilap főszerkesztője, s mint mondja, a FunkForum 2016-ban indította el a fiatalokkal, diákokkal való műhelymunkálkodást — messze nem csak utánpótlás-keresésként. „Hiszem és vallom, hogy ezek a munkaműhelyek minden diák hasznára válnak, függetlenül attól, hogy a médiában fognak-e majd dolgozni. Kilépnek az iskolában tanult irodalom kereteiből, s megtanulják a terjengős, nagy volumenű irodalmi szöveg ellenpontját, a tömörítést, a fontos tények sorrendbeli vázolását, a lényeglátást és értelemszerűen a logikus, racionális 'lényeg-gondolkodást' is” — magyarázza Thiel. S hogy a kamasz újságírók „rendes” munkát kell hogy letegyenek az asztalra, azt nemcsak Thiel úr kérlelhetetlenül komoly szakmai elhivatottsága követeli meg, hanem az is, hogy a cikkek napvilágot látnak a Banater Zeitung hasábjain — amely nem mellékesen Románia egyetlen német nyelvű napilapja, az Allgemeine Deutsche Zeitung melléklete. „Az újságírás nem játék, hanem komoly munka komoly témákkal, függetlenül attól, hány éves a cikk írója, nemrég például két kiskamasz Bognár Leventével, Arad alpolgármesterével készített másfél órás interjút, a várossal kapcsolatos legkülönfélébb témakörökben vallatva őt” — mondja a főszerkesztő. Hozzáteszi: bár egyre többen s hangosabban kongatják a nyomtatott sajtó lélekharangját, reális és nagy igény van a tartalmas cikkekkel megtöltött napi- és hetilapok iránt. „Az Allgemeine Deutsche Zeitungot és a Banater Zeitungot a szatmári és bánáti svábok és a szászok mellett nagyon sok németországi is olvassa — ugyanis több mint 8000 németországi cégnek van Romániában leányvállalata, s a hozzánk érkezett dolgozóknak igényük van az újságra, mondjam úgy: a papír zizegésére a reggeli kávé mellett. Másképp olvassák, másképp ér el hozzájuk ugyanaz a hír, amikor klasszikus formában vagy az interneten olvassák” — magyarázza.

Az újságíróképzés hivatalos megnyitóján Josef Hölczli és Rist Gabriella házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, sikeres és termékeny ittlétet kívánva — hiszen a vasárnap délig tartó workshop nemcsak elméleti tudás átadását, hanem műhelymunkák (interjúk, riportok, tárcák) elkészítését is jelenti.