Kisvárdai vendégek a Szamos-negyedi gyülekezetben
Utoljára módositva: 2014-06-23 09:01:03

A Szamos-negyedi templomban ünnepi istentiszteletre került sor, melyen Nt. Százvai László hirdette az igét, s a kisvárdai egyházközség vegyes karának szolgálata színesítette a találkozást.

 

Nt. Bogya-Kis Áron lelkész-karnagy által vezetett kisvárdai vegyes kara szolgált vasárnap a Szamos-negyedi gyülekezetben

Tegnap délelőtt a Szatmár-Szamos-negyedi templomban ünnepi istentiszteletre került sor, melyen Nt. Százvai László, a Kisvárdai Református Egyházközség parókus lelkipásztora hirdette az igét, míg a kisvárdai egyházközség

vegyes kara egyházi énekekkel és szavalatokkal tette színesebbé a találkozást. Az énekkart Nt. Bogya-Kis Áron lelkész-karnagy készítette fel. Az igehirdető Mózes első könyvének 6. fejezetéből olvasta fel Noé bárkájának történetét, majd az özönvíz utáni állapotot. Az igehirdető rávilágított, hogy a történészek megállapították, Noé idején nagyon tanult és gazdag világ volt, azonban ugyanezen emberek esetében Isten szemszögéből nézve gonosz szívű emberekről beszélhetünk. Az ellentmondás abból adódik, hogy Isten nem akad el a felszínnél, ő a ki nem mondott gondolatokat, a széles mosoly mögötti intrikákat is látja. Ebben a korban egyetlen ember, Noé volt az, aki Isten beszédét követte, ezáltal neki és családjának sikerült túlélni a mindent elpusztító özönvizet. Feltevődik a kérdés, hogy nem volt-e kevés az özönvíz nyolc túlélője a földre? A válasz nem, mivel Istennek egyetlen ember sem kevés. A gyökeres változás azonban nem az özönvíz után következett, hanem Jézussal, aki által mi is Isten megváltott gyermekei lehetünk. Százvai László a köszöntések során elmondta, hogy gyülekezete énekkarának ez volt az első kiszállása, s igazán örül, hogy egy határon túli magyar közösségbe kaptak meghívást. Az énekkar tagjai nemcsak énekeikkel, hanem szívhez szóló szavalataikkal is meghatották a szatmáriakat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A Hangya és a Darázs
Ma, 16:55
A Marvel Studios új filmjében az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményeit követően Scott Lang kénytelen viselni döntései következményeit szuperhősként és apaként egyaránt. Próbál egyensúlyozni a magánéletében és a Hangyaként reá nehezedő felelősséggel, ám mikor Hope van Dyne és Dr. Hank Pym felkeresi, újabb küldetésre indul. A Darázs személyében társat is kap, így csapatban derítenek fel súlyos titkokat a múltból.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Felhőkarcoló
Ma, 21:00
Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Will ellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és legfőként megmenteni a családját, akik az épületben rekedtek... a tűzvonal fölött.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 16.
Ne mondj igent arra, amit nem akarsz. Igen, tudom, hogy ez nem az a nagy életbölcsesség, amire egy horoszkóptól vársz. Ugyanakkor ma sokan akarják rád tukmálni az akaratukat, és az érzelmi zsarolás igen sokféle formájával találkozhatsz. Ragaszkodj a saját akaratodhoz, és szelíden mondj nemet minden manipulációra.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 16.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...