×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kisvárdán maradna a csapat edzeni

2016.02.12 - 15:57
Megosztás:
Kisvárdán maradna a csapat edzeni

Csik Tibor, a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának a vezetőedzője azt mondta, hogy 75 százalékban már tudja, mely játékosok alkotják majd a kezdő tizenegyet, de örül annak, hogy a csereként beálló focisták is odaadóan játszanak.

A tavaszi rajt előtti utolsó előtti mérkőzését játssza szombaton (romániai idő szerint) 18 órától a demecseri kivilágított füves pályán a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata a magyar második vonalbeli Kisvárda Master Good együttese ellen. Ezt megelőzően Csik Tibor, a szatmári alakulat vezetőedzője egy sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy megbetegedés vagy sérülés miatt Villandra, Bîgiura, Takácsra, Lukácsra és Buhăescura nem számít a szombati találkozón, de vélhetően ők is a csapattal tartanak majd, mivel kilátásba helyeztek egy utolsó, ötnapos edzőtábort Kisvárdán. A szállási és felkészülési lehetőségekről a klub vezetői még egyeztetnek a helyiekkel, amennyiben dűlőre jutnak, akkor a csapat a magyarországi településen marad, ahol elsősorban labdás, taktikai edzéseket fognak végezni. Ha mégsem sikerül megegyezni, akkor Szatmáron folytatják az alapozást, szerdán pedig beiktatnak egy edzőmérkőzést a Nagykárolyi Victoria ellen. „Nagyon kéne még a második edzőtábor, hiszen a felkészülés során nem sok lehetőségünk volt labdás, taktikai edzéseket végezni. A január végi aknasugatagi erőnléti alapozás nagyon jó volt, de ennél többre van szükségünk, hogy kellően felkészüljünk a tavaszi meccsekre” — mondta a sajtótájékoztatón Adrian Sălăgeanu, az Olimpia rutinos középpályása.

A téli alapozással kapcsolatban Csik Tibi elégedett a tanítványai munkájával és teljesítményével. „Örülök annak, hogy a felkészülési mérkőzéseken azok a játékosok, akik csereként léptek a pályára, nagyon jól játszottak és gólokat is rúgtak. Ez azt jelenti, hogy mindenki tudja mi a feladata, amikor játszani kell és nem duzzog, ha nincs a kezdő tizenegyben” — folytatta a szakvezető, aki újságírói kérdésre elmondta, hogy 75 százalékban már tudja, hogy ki alkotja majd a csapat kezdő tizenegyét egy-egy bajnoki mérkőzésen. Ebből biztos kimarad az első két találkozón az eltiltott Chivari és Tătaru.

A tréner elismételte, a helyben végzett edzőtáborok költségkímélőbbek lehetnek, de az optimális körülmények hiánya miatt kénytelenek más településre utazni, hogy készüljenek. „Nekünk sem jó, hogy állandóan utaznunk kell” — tette hozzá Csik Tibi. Elsősorban a jó minőségű, nagy méretű füves edzőpálya hiányzik Szatmárnémetiből.

A sajtótájékoztatón jelen volt az Olimpiához visszatérő Adrian Mărkuș is. A csatár elmondta, hogy elsősorban annak örül, hogy végig tudott vinni egy teljes felkészülést sérülés nélkül, tavaly télen ugyanis úgy került a szatmári csapathoz, hogy ínszakadás miatt nem tudott teljes értékű munkát végezni a csapattársaival együtt. „Végre úgy érzem, hogy én is kellően felkészültem a bajnoki folytatásra. Egy csapatként kell játszani már az első mérkőzéstől, hogy teljesíteni tudjuk célunkat” — mondta a fiatal játékos. Sălăgeanu ezzel kapcsolatban hozzátette, az első három bajnoki meccs sokat nyomhat a latba, ugyanis a maximumot kell kihozni a szászmedgyesi, a hazai, kolozsváriak elleni mérkőzésen, illetve mioveni-i találkozón, hogy esély maradjon az első hat hely elfoglalására.

Az Olimpia a Liga 2 2-es Csoportjának a 9. helyéről várja a tavaszi folytatást. Az előbb említett három együttes a 6., a 7. és a 8. pozíciókat foglalják el, az Argeș megyei alakulat pedig öt egységnyi távolságra van a 26 pontos szatmáriaktól. Az idei első bajnoki mérkőzést február 27. rendezik.