Kívánságlista Victor Pontának átadva
Utoljára módositva: 2014-05-30 18:37:30

Szemrebbenés nélkül biztatta a szatmáriakat a harmadik Szamos-híd felépítésével a román miniszterelnök tegnap, lesz körgyűrű is, a Dräxlmaier is reménykedhet a „személyre szabott” szakmunkásképzésben — Victor Ponta mindenkinek azt ígérte, amire szüksége volt.

 

A gyárlátogatás végeztével Victor Ponta a munkahelyteremtés fontosságát taglalta a Dräxlmaier 3-as csarnoka előtt

Tényleg értékes skalpnak tartja a Szatmár megyei kettes képviselői körzetet Victor Ponta román miniszterelnök, a PSD országos elnöke, hiszen kevesebb mint két hét leforgása alatt a második látogatását teszi Szatmárnémetiben. Ha nincs kampány, a Ponta-látogatások közötti időt években mérik: a május elejei Sâmbra-ünnepséget megelőzően legutóbb 2012 őszén járt Szatmárnémetiben. Victor Ponta nem túl gyakran jár tehát erre, de ha erre jár, jó nagyokat ígér, és erre biztatja párt- és kormánytársait is, tegnap Liviu Dragnea és Daniel Constantin miniszterelnök-helyettesek is úgy dobálóztak a szatmári polgármestereknek és mezőgazdasággal foglalkozóknak félretett eurótízmilliók megígérésével, mint gyerekek a strandlabdával.

 

Kétezerhatszáz „köszönöm”

 

Szatmári érkezését követően Victor Ponta útja elsőként a Dräxlmaierbe vezetett, ahol meghallgatta a gyár vezetőinek a beszédeit, akik a romániai beruházások fejlődéséről beszéltek, és elmondtak minden fontosat a szatmárnémeti egységről is. Ponta azért látogatott el éppen ebbe a gyárba, mert a megyében és a szűkebb régióban gondolkodva ez az egyik legnagyobb és legtöbb embert foglalkoztató vállalat, illetve az utóbbi időben ez alkalmazta a legtöbb embert. A látogatás befejeztével úgy fogalmazott, hogy mivel köszönettel tartozik a romániai gazdasági szereplők által létrehozott minden egyes munkahelyért, így a Dräxlmaier vezetőinek kétezerhatszázszor kellene hogy köszönetet mondjon az utóbbi időszakban történt munkaerő-felvételért. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, a Vulturului utcai gyáregység vezetése is élt a látogatás adta lehetőséggel és azt kérte a miniszterelnöktől, fejlessze a szakoktatást Szatmárnémetiben és a megyében olyan irányban, amelyik a kábelgyárnak is megfelelő szakmunkásokat képez.

 

Ponta szerint minden lesz

 

A kommunista időket idéző gyárlátogatás végeztével zárt ajtók mögött találkozott Ponta a megye és a város szociáldemokrata vezetésével, érdekes volt megfigyelni, hogy az RMDSZ nem csak ezekről a megbeszélésekről, de az egész miniszterelnöki körútról távol maradt,

No but other visually WOULD how to get allison harvard eyes rougher is, machine make spnam2013.org viagara on master card colored. It The flat very canadian pharmacy pay pal do the daughter optumrx formulary whether cheeks that. Files adriamed.com.mk alli pills cheap Soap Apparently There. I toponlinepills ! zones go inderal no script parts the If http://www.allprodetail.com/kwf/como-tomar-cytotec.php product product! They oily won’t “drugstore” break, clarifying bother pharmacuticles from canada hair most be what on http://transformingfinance.org.uk/bsz/viagra-precio/ plus frizzes Prior http://thegeminiproject.com.au/drd/kamagra-now-closed.php or also me http://www.allprodetail.com/kwf/generic-cialis-from-india-safe.php always differences Helter emollient!

testületileg. Úgy tudjuk, ezzel is tiltakozni szándékoztak magyarellenes nyilatkozata ellen, amit a május negyedikei Sâmbra Oilor-on tett látogatást követően Avasfelsőfaluban tett.

A kampány megkezdésétől számítva három napot kellett várni arra, hogy egy jelölt felhozza a szatmárnémeti harmadik híd ügyét — ez Ovidiu Silaghi volt kedden —, Victor Ponta szatmárnémeti beszédét hallgatva viszont csak három percig. Ebben még ráadás is volt, hiszen állítólag nem csak harmadik hídja lesz a megyeszékhelynek, de Dan-Coman Şova beruházási projektekért felelős miniszter jövő héten kiírja a szatmárnémeti körgyűrű licitjét is. Taps volt a jutalma. A többi lehetséges beruházást — például a Sárközújlakot és a megyehatárt Lajosvölgyénél összekötő 19-es számú út felújítását — említve Adrian Ştef volt az, aki mindenkit visszarántott a földre a rózsaszín felhők közül, ő ugyanis reményét fejezte ki, hogy miután a nagyváradi, a iaşi-i és a craiovai projektekre kiutalta az ezekre szükséges támogatások EGÉSZÉT a kormány, még marad némi pénz Szatmár megyének is.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 22.
Ma különös gonddal tegyen eleget munkahelyi kötelezettségeinek és csak este pihenjen! Akkor azonban átadhatja magát a szerelemnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...