×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
6 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Kölcseys diák nyerte meg a Wass Albert vers- és prózamondó versenyt

2014.04.06 - 08:52
Megosztás:
Kölcseys diák nyerte meg a Wass Albert vers- és prózamondó versenyt

Április másodikán került sor a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma szervezésében arra a vers- és prózamondó versenyre, amelyet a népszerű erdélyi író tiszteletére rendeztek meg immár 15. alkalommal. Az intézmény jogelődje a Magyar Királyi Gazdasági Akadémia, amelynek Wass Albert egykor hallgatója volt, és itt szerezte felsőfokú diplomáját is. A szervezők idén ismét kéréssel fordultak a Szatmári Híd Egyesülethez abból a célból, hogy partiumi diákok is részt vehessenek a megmérettetésen. Az egyesület felhívására Szatmár és Szilágy megyei iskolákból is jelentkeztek diákok, akik kitűnő eredményeket értek el.

Az elismert szakemberekből álló zsűri elnöke Gellénné dr. Nagy Valéria pszichológus volt, aki tagja a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak és ő a Debreceni Pedagógia Szakszolgálat vezetője is. Az értékelőjében elmondta, hogy nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, mert jól felkészülve érkeztek a diákok, amit külön megköszönt a jelen lévő pedagógusoknak is.

A diákok a Szatmári Híd Egyesület szimpatizánsainak a jóvoltából bérmentve juthattak el idén is Szatmárnémetiből a debreceni eseményre.

 

Három partiumi a legjobbak között

Az irodalmi vetélkedőre, amely immár a Kárpát-medence egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű rendezvénye, egy szabadon választott magyar verssel és egy javasolt prózarészlettel jelentkezhettek a versenyen részt venni kívánó középiskolás diákok.

Berki Ádám, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja Ady Endre Menekülés az Úrhoz című versét szavalta el, és felolvasott egy részletet Wass Albert Szentek zendülése című írásából. A zsűri értékelése szerint az egyéniségéhez illő vers mondanivalóját kiváló előadói képességgel, magabiztosan adta át a hallgatóságnak. A prózarészlet előadása után a zsűri elnöke a „bölcs Jézus” jelzővel illette a főgimnázium diákját, mivel előadásával a mű „főhősét” élethűen állította a hallgatóság elé. Így egyértelművé vált, hogy ő érdemeli ki a verseny első helyezettje kitüntető elismerést, és az ezzel járó értékes könyvadományt. Felkészítő tanára: Téglás József magyartanár.

A Nagykárolyi Elméleti Líceumból Barth Patrick Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! című költeményét és Wass Albert Szentek zendülése című írásának egy részletét adta elő, míg Kovács Erzsébet (Zsóka) Wass Albert Üzenet haza című csodálatos versével és Wass Albert Ólomöntés című írásának egy részletével állt ki a nagyérdemű elé. Mindketten a megtisztelő harmadik helyezést érdemelték ki, egy debreceni diáktársukkal közösen. Zsókánál a kiváló előadói képességeit, míg Patrick esetében a tökéletesen egyéniségéhez illő költemény határozott, férfias előadását emelte ki a zsűri. Felkészítő tanáruk Putovits Tünde magyartanár.

A Zilahi Református Wesselényi Kollégium diákjai: Süle Ádám Farkas Árpádtól az Avaron és Szilágyi Szilárd Wass Alberttől A völgyek vándora című verseket, illetve mindketten az Ólomöntés című írás egy részletét adták elő. A zsűri elnöke mindkét diákot megdicsérte és arra biztatta, hogy folytassák irodalmi tevékenységüket, mert tehetségük alapján még sok szép sikert érhetnek el a jövőben. Felkészítő tanáruk Tőtös Katalin magyartanár.

expository essay introduction

A Szatmári Híd Egyesület megköszöni minden részt vevő partiumi iskolának és diákjaiknak, hogy a versenyen való részvételükkel emelték térségünk elismertségét.