Költözik a pusztadaróci iskola
Utoljára módositva: 2014-02-07 10:27:01

Csütörtökön elkezdték az osztályok a költözést a pusztadaróci iskolaépületből a szomszédos after school-épületbe, s ott maradnak mindaddig, amíg befejeződik az iskolaépület felújítása.

 

Nagy a felfordulás a Pusztadaróci Általános Iskolában: az iskolaépület teljes felújítás alatt van, s tegnap elkezdték az osztályok kiköltöztetését. A munkálatok már korábban elkezdődtek — tájékoztatott Găman Mihály polgármester —, kicserélik a nyílászárókat, bevezetik a központi fűtést, felújítják a padlózatot, a villamos hálózatot, szigetelik a falakat, és kicserélik a tetőszerkezetet. Most egy olyan szakaszba jutottak, hogy a por és a zaj miatt az osztályokat át kell költöztetni a szomszédos after school-épületbe. A munkálatok értéke 1 millió 400 ezer lej, a beruházást május 31-ig kell befejezni.

 

Költözködés

 

Miclăuş Judit iskolaigazgató is aktívan részt vesz a költözködésben. Munka közben elmondta, hogy eddig az iskola egyik részében folyt a tanítás, a másik részében dolgoztak, most már odajutottak a munkálatokkal, hogy egyszerre dolgoznak mind a két részen, lehetetlenné vált a tanítás az épületben. Az after school épületében van négy terem, amelyekben délelőtt és délután is lesz tanítás, az előkészítő osztálynak és az első osztálynak az óvodaépületben biztosítanak helyet. Nem a legjobb időszak a költözésre a mostani, mivel február 18-án lesz a nyolcadikosok számára a felmérés. Eddig a gyerekeket Szamosdaráról hozták Pusztadarócra, most ez fordítva lesz. Jelen pillanatban az iskolában tíz osztály van kétszázötvenhárom gyerekkel, az óvodában három csoport van, és van egy vegyes csoport, amelyik olyan gyerekekből áll, akik délutánra is ott maradnak, a következő tanévtől már két csoport fog hosszított programmal működni. Nagy szerencse, hogy az iskola mellett van ez az épület, mert máshova nem tudtak volna költözni. Azért, hogy a pedagógusok is zökkenőmentesen végezzék a munkájukat, úgy szervezték meg a tanítást, hogy délelőtt az V–VIII.-osok mennek iskolába Pusztadarócon és Szamosdarán is, délután mennek az I–IV. osztályosok, ahol egy tanító van. A tanárok számára úgy van összeállítva az órarend, hogy nincsenek átfedések. A torna-, az angol- és a vallástanár tanít a nagyoknál és a kicsiknél is, ezeknek a programja úgy van összeállítva, hogy a nagyoknál az utolsó órákat, a kicsiknél az első órákat kapják. Az igazgatónő bízik abban, hogy a nyolcadikosok nagy vizsgájára befejeződnek a felújítási munkálatok, és Pusztadarócnak egy modern iskolája lesz.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 25.
Végre visszatért régi önbizalma! Úgy érzi, aki nem értékeli és nem ismeri fel különlegességét, vagyis nem szereti, az nem is érdemli meg Önt.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...