Kommunisták harca az egyház ellen

A megkínzott, börtönbe vetett romániai magyar papoknak emléket állító könyvet írt dr. Tempfli Imre egyháztörténész. A hiánypótló kiadványt péntek délután Kaplonyban mutatták be.

Az egyházellenes kommunista ámokfutásról szóló, hiánypótló könyvét mutatta be pénteken Kaplonyban Tempfli Imre római katolikus lelkipásztor, egyháztörténész, egyházi író. A szentmise keretében az ima és a templom alapvetőségéről szóló Keresztes Szent Terézia Benedikta-i (születési nevén: Edith Stein) gondolatról szólt szép számú hallgatóságának. Mint kifejtette, amennyiben Európa társvédőszentjének, az árvák és a mártírok védőszentjének eme két értékéhez igazítják az életüket, akkor bizonyosak lehetnek a boldogságban, a létük értelmében.

A legszentebb áldozat bemutatását követően a Szent Antal-templom plébánosa, a kaplonyi Ferenc-rendi közösség házfőnöke, Tímár Asztrik OFM beszélt arról, hogy a mai virtuális világunkban érték a könyv. Megemlítette azt is, hogy tavaly, szintén a nyár derekán egy elmélkedéseket tartalmazó Tempfli Imre-kötetet mutattak be, míg most a kommunista rémuralomról szólót… Bízik benne, hogy jövőre ismét sort keríthetnek egy könyvbemutatóra — tette hozzá.

A mostani könyv annak eredményeként született — mesélte a szerző —, hogy felkérték egy cikk megírására, s a tanulmányozás közben fejlődött tovább az írás, érzett késztetést a fehér foltok eltüntetésére.

A „Börtönvilág a kommunista Romániában (1945–1964)” című könyv két részből áll — ismertette dr. Baumgartner Bernadette történész, a kiadvány szerkesztő-lektora —, az első a börtönök világáról szól, történelmi áttekintést tartalmaz; a második szakasz viszont egy személyesebb perspektívából mutatja be mindezt, azaz a börtönök világát, éspedig a nagykárolyi születésű Pakocs Károly költő, elbeszélő, római katolikus pap Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékező írását tartalmazza. Az egyháztörténész Tempfli Imre elmondta, hogy a világi történések kapcsán érezte, hogy szüksége van a „biztos pontra”, és ezt a szintén kaplonyi születésű szerkesztő-lektorban lelte meg, aki a maga rendjén arról szólt, hogy örömmel működött közre „Imi tiszti” írásának a gondozásában.

A szerző beszédében több alkalommal is vissza-visszatért arra, miért is kellett napvilágot lásson ez a kötet a szatmárnémeti EuroPrint gondozásában. Például ő is találkozott az egyház üldözésével, azzal, hogy milyen is, ha a kommunista Románia rettegett titkosszolgálata, a Securitate „tevékenykedik”. Mindennek a kaplonyi, még gyerekkorában hallott vonatkozásairól is szólt. Beszélt Dömjén atyáról, akit annak idején Fleisz Feri bácsi Julcsa nénje bújtatott el, vagy az egyháztanácsos Martin Fleiszről, akit agyonvertek, mert nem árulta el, hova dugtak el egy anyagi értelemben nem túl értékes szertartási kelléket. Beszélt arról is, hogy hosszú pincében vassodronnyal ütötték két oldalról az édesapját is, mert olykor sokat mondott… „Ilyen 'élményekkel' az ember nem tud nyugodni” — sóhajtott.

Mindeközben a történész történeti áttekintéssel szolgált, és a könyvből is olvasott fel részleteket, beszélt arról, miként „vetette rá” magát a mind jobban kiépülő kommunista apparátus az élet minden területére, így a közigazgatásra vagy éppen az oktatásra és végül az egyházra is. Ugyan az alaptörvényben deklarálták a vallásszabadságot, ám csak azt, amely a „fennálló rendet nem zavarja”, és e szubjektív kitétel alapján lehetetlenítették el a hitéletet. Mindezt történetekkel szemléltette a szerző, illetőleg a szerkesztő. Például jó párat felolvastak a könyvben részletesen szereplő veréstípusokból — a „vallomásokra” ezek alkalmazásával „vették rá” a papokat —, hogy csak párat említsünk meg: 70–80 órás folytonos vallatás (egy idő után a vádlott képtelen ép ésszel reagálni…), a higiéniai alapszükségletek teljes megvonása, avagy ezek pontos időhöz való igazítása, talpverés vasrúddal, lemeztelenítés stb. Több mint negyven veréstípust sorol fel a szerző. Mindezek célja az volt, hogy a (kirakat)perekben az egyház társadalomellenességét bizonyítsa a kommunista államhatalom. Addig alkalmazták ezeket, amíg meg nem „született” a rémtetteket tartalmazó vallomás. A papok igyekeztek valamiként jelezni, hogy kényszer hatására tették mindezt — például az aláírásukhoz egy oda nem illő pontot, keresztet stb. illesztettek, de a lelki kínzás a legtöbbször olyannyira hatékony volt, hogy arra sem jutott energia… A hosszas és végeláthatatlan szenvedések mindazonáltal megszűntek — a túlélőknek… A '60-es évek elején, a Vatikánnal való egyeztetés nyomán elengedték a bebörtönzött papok többségét. Ám többségük élete végéig viselte a „börtöntöltelék” stigmáját, nem szolgáltattak nekik igazságot — vetett fel egy újabb, a könyv megírására késztető okot a szerző.

Bő egyórásra nyúlt a bemutató, s közben rengeteg történeten keresztül érezhették át a fél évszázada történetek rettenetességét a jelenlévők. Például naplórészleteket olvastak fel. Az egyik a karácsony este öröméről szólt — a bevezetőben szereplő templom és ima létfontosságának visszaigazolása… Egy másik arról, hogy mennyit jelentett a gyónás feloldozása a szenvedő papoknak, és miként tudták időnként kiszolgáltatni azt a börtönökben.

Tímár Asztrik OFM mondott zárszót. Ő maga is számos ismerős nevet hallott — a történetekben szereplőket ismerte —, és ennek okán is köszönetet mondott a szerzőnek, hogy „emléket állít nekik”. A kötetet meg lehetett vásárolni a templom bejáratánál, de Tempfli Imre könyvét Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József-templomban is bemutatják, mégpedig augusztus 13-án, kedden, a 19 órakor kezdődő szentmisét követően. Oda is minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Megyeri Tamás Róbert