×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Komposztprogram Mezőfényen

2017.02.08 - 14:34
Megosztás:
Komposztprogram Mezőfényen

 

Mezőfény községben is beindul a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség régóta népszerűsített komposztprogramja. A községben jelenleg közvélemény-kutatást tartanak.

 

Mezőfény is csatlakozott azokhoz a vidéki polgármesteri hivatalokhoz, amelyek a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen meghirdették a komposztprogramot. A Környezetvédelmi Minisztérium által finanszírozandó program keretében egyelőre azt mérik fel, hogy amennyiben beindul a komposztálóberendezések szétosztása, településenként hány háztartás igényelne ilyen eszközöket.

Brém László, Mezőfény község polgármestere elmondta, hogy a hivatal is megkezdte a program népszerűsítését, sőt néhányan már fel is iratkoztak. Hozzátette, úgy néz ki, hogy amikor az minisztérium beindítja majd ezt a programot, minden önkormányzatnak magának kell beszereznie a községben szükséges komposztálóberendezéseket, viszont ezt követően a minisztérium visszatéríti ezt a költséget.

A kérvényeket február végéig, de legkésőbb március közepéig fogja elfogadni a polgármesteri hivatal a lakosoktól.

A komposztprogramban kétféle eszköz igénylése lehetséges, az egyik a 300 lejes, szerves lebomlást lehetővé tevő tartály, a másik az 1500 lej értékű szerves aerob lebomlást lehetővé tevő forgótartályos berendezés.

Akik bővebb információt szeretnének a program működéséről és a komposztálóberendezések igénylésének feltételeiről, azoknak a polgármesteri hivatal munkatársai örömmel szolgálnak részletes információkkal a témával kapcsolatban.

 

Bajnai Botond