Konfliktuskezelés: én, te is, és végül mi
Utoljára módositva: 2019-01-17 09:28:12

Süveges Gergő magyarországi újságíró beszélt a konfliktusainkról a Szülők Akadémiája keretében. Szerinte érdemes őket elkerülni, de ha nem sikerül, rajtunk áll a döntés, hogy megbocsátunk-e.

Szentírásbeli történetbe ágyazva (az emmauszi tanítványok evangéliumába) szólt a helyes konfliktuskezelésről kedd este Nagykárolyban Süveges Gergő magyarországi újságíró, műsorvezető. Újfent nagyon sokan — bő százan — vettek részt a „hangos tanakodáson”, amely során arra próbálta rávezetni a hallgatóságát, hogy ismerjék fel a fájdalmat („átvert”; „lehet, hogy sose szeretett”; „nem is tart elég jónak…”; „pedig mennyi mindent feladtam érte, azt hittem, ismerem, és számíthatok rá…”), a megbántás pillanatát („hogy lehettem ilyen ostoba?”; „hogy tehetett ilyet velem?”; „kihúzta a lábam alól a talajt”; „összeomlott mindaz, amire az életemet építettem”), tisztázzák magukban a haragot, és azt fogalmazzák is meg, azaz tudatosítsák, hogy pontosan miért is érzik magukat megrövidítve, megbántva („megfogalmazom magamnak, mi fáj, hogyan érzem magam”; „megkeresem a kifejezés formáját, kimondom, hogyan érzem magam” stb. — „ezáltal én is tisztábban látom, miért esett olyan rosszul”). Hangoztatta továbbá, hogy az idő a továbblépés felé, a megbocsátás felé szükséges, de nem elég (mint mondta: „biztosan kell — mindenkinek más mennyiség a feldolgozás segítéséhez”). Szorgalmazta, hogy váltsunk fókuszt, azaz próbáljuk más szemszögekből is megvizsgálni az adott esetet — tegyük fel a kérdést: „miért tette?” A legutolsó lépésünk a saját „emmauszi tanítványságunkban” pedig annak a megfogalmazása, hogy a kapcsolatunk fontosabb, mint az adott nézeteltérés, amikor már „felismerem, hogy a kapcsolatunk érték, amelyért érdemes dolgozni”, amikor „felismerem, hogy a kapcsolat mindkettőnk számára fejlődést hozhat”, s végül „már tudok imádkozni a másikért”, mi több, „már hálát tudok adni a helyzetért, mert közelebb vezetett Istenhez”.

 

Amikor az apa kér bocsánatot

 

A Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum előadás-sorozatának — amelynek címe Szülők Akadémiája — első idei alkalmán a szervező, a nagykárolyi felekezeti iskola igazgatója, Kocsis Aliz üdvözölte a népes, százfőnyi közönséget. A Szent László Közösségi Házban otthonra lelt rendezvénysorozat igénye már korábban is felmerült bennük — „hasznos lenne egy előadás-sorozatot elindítani, melynek keretében mi, pedagógusok és szülők együtt tanulhatunk, együtt töltődhetünk; és olyan impulzusokat kaphatunk, melyeket a mindennapokban és a munkánkban, a nevelésben hasznosíthatunk”. A Külhoni Magyar Családok Éve – 2018 keretén belül, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül sikerült támogatásra szert tenniük, így az ötlet megvalósulhatott.

A rendezvény előadója, Süveges Gergő újságíró húsz éve dolgozik különféle médiafelületeken (jelenleg a Kossuth Rádióban vezet műsorokat) — „szerencsére már nem a politika témakörében”. Négygyermekes családapaként gyakorlati példákat bemutatva beszélt a konfliktusok kezeléséről. Mindenekelőtt elmesélt egy igazi, vele megtörtént esetet, ezzel szemléltetve az apa-lánya kapcsolatot. Egy átlagos, négygyermekes család lévén érzelmekben igen élénk reggelen összezördült a lányával. A semmi kis szóváltás hevében rá is förmedt. Később persze rádöbbent, mennyire is igazságtalan volt a gyermekével, és éppen ezért úgy döntött, hogy holmi apai tekintélyt félretéve bocsánatot kér.

 

„Beszéljük egymás madárnyelvét!”

 

Többfajta ember van — Süveges Gergő fel is sorolta az alapvető személyiségtípusokat, mégpedig madarak tulajdonságaiba rejtve. Hangoztatta ugyanakkor, hogy ezek egyike sem több, nem jobb a másiknál. Van tehát a harkály, ő kiáll magáért, érvényesíti a saját érdekeit, ám nem veszi figyelembe a másikét; az ellentettje a papagáj, aki alkalmazkodó, és a béke érdekében feláldozza magát (azt ismételgeti, „igazad van”); egy másik a strucc, aki nem észleli a problémát, vagy úgy tesz, mintha az nem is lenne; a negyedik a bagoly, ő problémamegoldónak tudja magát, elemzi az adott esetet, megbeszéli, de gyakorta túlbeszéli, és addig nem is létező konfliktusokat idéz elő; mindezek elegye a kolibri, aki kompromisszumra kész, majd ugyanilyen gyorsan, sürgetően túl is lép a problémán.

Süveges Gergő a saját, előbbi példáján szemléltette, hogy hasznos saját tulajdonságainkkal tisztában lenni — ha tudjuk, hogy harkályok vagyunk, akkor talán hamarabb tudatosul bennünk, hogy újfent csak a saját érdekeinkkel foglalkozunk. De szintén jó, ha nem bagolymódra analizálunk stb. Hozzátette azonban: „tudnunk kell más madarak nyelvén is beszélni”. Azaz adott esetben a lányának nem harkálymódra kell válaszolnia a harkályos apának, hiszen azzal még erősebb konfliktust idézne elő. Akár az alaptermészete ellenére is papagájjá kell lennie, s elfogadnia (még ha csak időszakosan is) az apai igényt.

Ha mindezek ellenére, az igyekezetünk ellenére megtörténik a baj, akkor a fájdalom felismerése, annak megfogalmazása révén elindulhatunk a saját „emmauszi utunkon”. Előbb az „én” a fontos — a fájdalom, a harag, a mindezekre való rádöbbenés. A következő „stáció” a „te” szerepe — időt szánni a megnyugvásra (de ez önmagában nem elég!), továbbá a nézőpontváltás révén a másik egyén szempontjainak a megismerése — miért tette, amit tett? A következő, a legfontosabb mozzanat a „mi”, azaz a kapcsolat értékének tisztázása, amikor ráérzünk arra, hogy a kapcsolat a fontos. Hangoztatta: a megbocsátás döntés kérdése. Még akkor is, ha adott esetben a kibékülés egyáltalán nem lehetséges (például egyszerűen nincs rá mód).

A keddi alkalmon hosszas tapssal jutalmazták az előadót, és persze sokan sokféle kérdést is feltettek, hiszen érezhetően mindenkit megérintettek az elhangzottak.

 

Februárban két előadás is lesz

 

Február 12-én Uzsalyné Pécsi Rita PhD neveléskutató, egyetemi oktató „Miért nem működik a százszor megmondtam? A sikeres nevelés kulcsa: az érzelmi intelligencia fejlesztése”; február 26-án pedig dr. Bartha Krisztina pszichológus, egyetemi előadó „Agresszió és zaklatás a gyerekek és fiatalok körében” témában tart előadást. A szervezők szeretettel várják a szülőket, érdeklődőket a rendezvénysorozat minden előadására.

 

 

Megyeri Tamás Róbert

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...