Könnyebb lesz kisebbségi tannyelvű osztályokat létrehozni
Utoljára módositva: 2018-10-17 15:39:44

Első házként elfogadta a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a megszabott minimális létszámnál kevesebb tanulóval is lehet kisebbségi tannyelvű osztályokat létrehozni azokon a településeken, ahol erre igény van.

Az indítványt 175 képviselő támogatta szavazatával, 14-en ellene voksoltak és 82-en tartózkodtak. A tervezetet azt követően szövegezték meg, hogy Klaus Iohannis államfő kérte a tanügyi törvényt módosító egyik jogszabály újbóli megfontolását, arra hivatkozva, hogy az bevezet egy új fogalmat, a „nyelvi kisebbség” terminust, ennek jelentését azonban sem az eredeti törvény, sem a kihirdetésre küldött jogszabály nem határozta meg. Az államfő ezért javasolta a nyelvi kisebbség fogalmának pontos definícióját. Az alsóházi vitán a Nemzeti Liberális Párt képviseletében Florica Cherecheş bejelentette, frakciója tartózkodni fog a szavazáskor, mert „az RMDSZ javaslatára oly módon változtatnak a törvényen, hogy a nemzeti kisebbségekben azt az illúziót keltsék, miszerint négyévente valaki odafigyel rájuk, holott tulajdonképpen egy nagy diszkriminációt vezet be a törvény”. „Ezek a módosítások nem tesznek jót a tanulóknak” – vélekedett a PNL képviselője. A Népi Mozgalom Párt képviselője, Marius Paşcan közölte, hogy a javaslat ellen fog szavazni pártbéli kollégáival együtt, mert az súlyosan diszkriminálja a román diákokat. A Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozója, Lavinia Cozma azt mondta, az USR is tartózkodni fog a voksoláskor, mert „az RMDSZ-nek az a rossz szokása, hogy minden tervezethez hozzátesz egy módosítást, amelynek semmi köze az eredeti elképzeléshez”.

Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő elmagyarázta, hogy a törvény azokra a településekre is érvényes lesz, ahol a magyar közösség van többségben, és a román tanulóknak lehet szükségük kis létszámú, román tannyelvű osztályra. A magyartól eltérő kisebbségek képviseletében Varujan Pambuccian kijelentette, hogy támogatják szavazatukkal a javaslatot. „Ne változtassunk az RMDSZ-t szidalmazó fesztivállá egy olyan törvényt, ami hasznos. Ez a törvény abszolút minden etnikai közösségre vonatkozik, amely kisebbségi helyzetben van” – mondta Varujan Pambuccian. A kérdésben a szenátus szavaz döntő fórumként.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bosszúállók: Végjáték
Ma, 18:00
Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...