×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Könyvbemutató és koncert a pettyéni templomban

2017.10.09 - 09:38
Megosztás:
Könyvbemutató és koncert a pettyéni templomban

A pettyéni református templomban mutatták be tegnap Fazekas Lórándnak a Böszörményi családról írt könyvét. Budean-Mihály Judit zongorakíséretében Pap Beáta és férje, Răzvan operaáriákat énekelt.

 

Zsúfoltságig megtelt a templom az ünnepi eseményen. Genda Szabolcs házigazda lelkipásztor János evangéliumának első részét választotta rövid igehirdetésének alapigéjéül. Az igehirdető arra hívta fel a figyelmet, hogy az ige a kezdettől fogva létezik, de az Úristen az ő szent fiával, Jézussal küldte el az emberekhez, hogy az ige által kapcsolatot tartsunk vele, és megtartsuk mindazt, amit a Szentírás által üzen számunkra Isten.

Az igehirdetést követően a nőszövetség palásttal és Bocskai szabású öltönnyel ajándékozta meg a lelkipásztort. Budai Szabina ismertette a rendezvény programját és hívta fel a figyelmet az emlékezés fontosságára.

Elek György röviden ismertette Fazekas Lóránd életútját, akit egész életén át végigkísért az a szellem, amit a szülői háztól és iskoláitól kapott. Földrajz szakon végzett, de próbálkozott irodalommal, volt bányamérnök, végül a kökényesdi iskolának volt a tanára. Negyvennégy év tanári munkája során foglalkozott néprajzi gyűjtéssel, tanítványaival együtt hozta létre a megye első néprajzi múzeumát. Foglalkozott kutatásokkal, madár- és meteorológiai megfigyeléssel is. Az Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című kötete a nyolcadik olyan könyv, ami helytörténeti kutatásainak az eredménye. Elek György ismertette a kötet tartalmát, és felhívta a figyelmet a helytörténeti munkák fontosságára. Azt szorgalmazta, hogy minden községben, minden faluban ki kellene alakuljon egy olyan értelmiségi csoport, amely elkészíti a települések hiteles monográfiáját. Elek György elmondta: az, hogy megtelt a templom egy ilyen eseményen, azt igazolja, hogy sokan szeretnek visszatekinteni a múltba, hogy erőt merítsenek a jövőhöz.

Fazekas Lóránd arról beszélt, hogyan jött az ötlet a Böszörményiek történetének a megírására. Az 1940-es években Szatmárnémetiben még volt Böszörményi Károly utca, ugyanis hosszú ideig ő volt a város polgármestere. Sírját a vasút melletti temetőben találta meg, ezután kezdte el a levéltári kutatásokat, de a megye több településén is kutatott. Nagyon sok segítséget kapott a Pettyénben élő Böszörményi Magdától, aki a család utolsó élő sarja. Böszörményi Magda megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a könyv megjelentetésében, valamint a könyvbemutató megszervezésében és lebonyolításában. A Böszörményiek mindig segítették a pettyéni református egyházat, s a tőle telhető módon ő is segíti és segíteni fogja. Örül annak, hogy a pettyéniek elismerik ősei munkáját, és méltóképpen emlékeznek az elődökre.

Az ünnepi eseményen jelen volt dr. Kiss Sándor és felesége, Imola, akik nemrég jelentették meg Sándor szülőfalujának, a szilágysági Nagy- és Kisdobának a monográfiáját. Kiss Sándor hangsúlyozta, hogy azért fontos, hogy minél több településről készüljön monográfia, hogy fel tudjuk mutatni több évszázados múltunkat és az őseink által teremtett értékeket.

Pap Beáta és férje, Răzvan, a Művészeti Iskola ének- és zenetanárai Budean-Mihály Judit zongorakíséretében operaáriákat énekeltek. A tehetséges előadók műsorukkal elkápráztatták a hallgatóságot. A pettyéni származású Pap Beáta nem első alkalommal énekelt abban a templomban, amelyben megkeresztelték és ahol rendszeresen jelen volt gyermek- és ifjúkorában.

Az istentiszteletet követően megkoszorúzták a templom és a gyülekezeti ház falán elhelyezett emléktáblákat.