Kopjafát avattak Lelében a reformáció 500. évében

A reformáció ötszázadik évének állítottak emléket Lelében azzal a kopjafával, amelynek hasonmását egy héttel ezelőtt a magyarországi testvértelepülésükön, Cégénydányádon avatták fel. A kopjafák arra emlékeztetik a két magyar közösség tagjait, hogy nincsenek egyedül.

A református templomban tartott vasárnapi ünnepi istentiszteleten Tolnay István nagykárolyi esperes tolmácsolta Isten igéjét a Jn 3, 7 igeszakasz alapján. Az igehirdető Nikodémus történetén keresztül rávilágított arra, hogy a reformáció nem a külsőségekben, hanem elsősorban hitben és gondolkodásmódban jelent megújulást. Újra kell gondolja az ember Istenhez való viszonyát, neki való engedelmességét. Elődeink nem azért döntöttek a református egyház mellett, mert úgy gondolták, hogy jobb kipróbálni valami mást, vagy mert a Nyugat-Európából hazatérő peregrinusok hajlandók voltak magyarul hirdetni az igét. Ezek ugyan mind kellettek a reformációhoz, ahogyan a Vizsolyi Biblia is, ám a reformáció azért gyökerezhetett meg a Kárpát-medencében, mert Isten lelke kezdett az őseink szívében dolgozni, és engedni kell, hogy ma is ő munkálkodjon bennünk.

A vendégeket és a gyülekezetet Nagy Sándor házigazda lelkipásztor köszöntötte, aki Mózes prófétát idézve elmondta: amíg népünknek Isten lesz a hajléka és temploma, addig jövője is lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha Európa lemond keresztyén értékeiről, akkor olyan veszélybe kerülhet, ami visszafordíthatatlan.

Szabóné Varga Szidónia cégénydányádi lelkésznő a testvériség fontosságáról beszélt. Kiemelte: akár bajban, akár örömben a testvér az, akihez az ember mindig odafordul. A cégénydányádiak és leleiek testvéri kapcsolatának immár látható jelei is vannak abban a két kopjafában, amelyeket a két település református templomainak udvarán helyeztek el. Ezek a kopjafák mindig arra emlékeztetik majd a két magyar közösség tagjait, hogy nincsenek egyedül.

Kelemen Róbert cégénydányádi polgármester Vörösmarty Mihály szavait idézte: „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt.” Hogy tudnánk mi különbek lenni? — tette fel a kérdést, majd elmondta, hogy őseink is megreformálták azt a kort, amelyben éltek, és mi is megreformálhatjuk a magunkét. Sajnálattal számolt be arról, hogy az anyaországban sokakat nem megreformálni kell a hitben, hanem vissza kell téríteni a hithez. A történelem is azt mutatja, hogy milyen fontos szerepe volt a hitnek a magyar nemzet életében, akik pedig ezt nem értik, azok nincsenek tisztában azzal sem, hogy enélkül a nemzetük és hazájuk kerül veszélybe.

Almási Csaba lelei főgondnok köszönetét fejezte ki a testvértelepülés küldöttségének a tárgyi és lelki ajándékért, hiszen tőlük mind a kettőt megkapták. Beszámolt az egyházközség legutóbbi fejlesztéséről. Az elmúlt időszakban közadakozásból új kerítést készítettek a templom körül. Mindenki szépen adakozott erre a célra, mégis kiemelte Kulcsár Dezsőt, aki nagyobb összeget ajánlott fel a munkálatra. Végül Dorothy Nell McDonaldtól származó idézettel zárta beszédét: „Kívánok neked szeretetet, erőt, hitet és bölcsességet. Javakat és aranyat elegendőt ahhoz, hogy segíthess másokon. Kívánok dalokat, de áldott csöndet is, és Isten édes békéjét, amikor egy nap véget ér.”

A vallásórás gyermekek csodálatos és elgondolkodtató műsort mutattak be a reformációról, melyből kiderült, hogyan látják ők a reformációt. A gyermekeket Csürös Róbert gyakornok lelkész és Csürös Orsolya vallástanár készítették fel.

Az istentiszteletet követően a templomkertben leleplezték a Sándor Attila által faragott kopjafát, ezt követően pedig koszorúzás következett. Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget.