×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Köpönyegforgató tanácsosok

2014.06.27 - 12:07
Megosztás:
Köpönyegforgató tanácsosok

A legrátermettebb szemfényvesztőknél is látványosabb átváltozásokra képesek a nem létező USL szatmárnémeti tanácsosai, térfelet változtatnak, megkötött egyezségeket rúgnak fel rövid idő alatt.

 

Kimutatta foga fehérjét a tegnapi szatmárnémeti tanácsülésen az RMDSZ-frakció, hiányzó tanácsosai ellenére is leckét adott arról, hogyan kell ellenzékben politizálni. Három sarkalatos, politikai támogatottságot megkívánó határozattervezet került a testület asztalára, kettő a városháza szerkezeti felépítéséről szólt, a harmadik egy új, demokrata-liberális tanácsos beiktatásáról. Az elsők esetében halasztást szeretett volna elérni az RMDSZ-frakció, arra hivatkozva, hogy egyrészt nem voltak időben tájékoztatva ezeknek részleteiről, másrészt a testület jogi bizottságának elnöke is törvénytelenséget vélt felfedezni a tervezetek hátterében. Napirend előtt felvetett, halasztásra vonatkozó javaslatukat azonban az előzetes, az ülés előtt alig egy órával kialakult egyezség ellenére sem szavazták meg a szociáldemokratákkal korábban koalíciós partnerként együtt dolgozó, ám az USL szakadása óta külön utakon járó nemzeti liberális (PNL) tanácsosok. A szószegést látva az RMDSZ hét jelen lévő tanácsosa előbb tartózkodott a napirend ilyetén formában való elfogadásától, majd öt perc szünetet kérve a folyosón beszélték meg, hogyan „viszonozzák” a liberálisok pálfordulását. Eközben odabent, a városháza jogi irodájának vezetőjével konzultálva, a liberálisok és a szociáldemokraták azt próbálták kiókumlálni (mintegy előre sejtve, mi lesz az RMDSZ-tanácsosok reakciója): átvihető-e a harmadik sarkalatos napirendi pont, beiktatásra kerülhet-e az új tanácsos, mert ha igen, akkor az RMDSZ-es tanácsosok nemmel szavazása esetén is átvihető lesz a városvezetés szerkezeti átalakítással kapcsolatos határozattervezete.

Doina Feher nem kapott bizalmat a testülettől, látogatóként ülhette végig a gyűlést. Érdekes volt megfigyelni a tegnapi ülésen azt is, hogy amikor pezseg az élet a tanácsteremben, amikor parázs viták vannak, Dorel Coica széke — mint mindig — ezúttal is üresen áll, a szatmárnémeti polgármester mintha megérezné, hogy balhé készül, és ilyenkor „véletlenül” mindig másutt akad dolga.

 

Indoklás helyett

 

Rést keresve a pajzson, mintha nem lenne jelen évek óta a tanácsüléseken, Radu Roca alpolgármester azt kérte az RMDSZ-es tanácsosoktól — bár erre semmiképpen sem kötelezhetők —, indokolják meg tartózkodó magatartásukat. Az RMDSZ-es tanácsosok nem is dőltek be a provokációnak, vállukat vonogatva kérték: térjenek rá a következő napirendi pontra, folytassák a munkát.

Következett a napirendről le nem vett, a szerkezeti felépítésről szóló két határozattervezetben hozandó döntés, ennek elhalasztását pár perce még ellenző szociáldemokrata (PSD) és nemzeti liberális (PNL) tanácsosok — mindenki legnagyobb megrökönyödésére —, ekkor már egyhangúlag úgy találták, mégiscsak az RMDSZ által javasolt úton kell továbbhaladniuk, és elhalasztották a döntéshozatalt.

A következő fontos téma a lakótelepi parkolók ügyében a Közterület-fenntartó által kért módosítás volt, a tanácsosok egyhangúlag szavazták meg, hogy egyénileg is kérhető a tömbház előtti parkoló bérelhetőségének bevezetése, illetve hogy ilyen téren előnyben vannak a lebontott garázsok volt tulajdonosai.

 

Igen: a versenytársaknak

 

A Transurban eutanáziáját vetítette előre Butka Gergely RMDSZ-es tanácsos, amikor a magáncégek térnyerésére figyelmeztetett a buszjáratok esetében. Butka szerint a szatmárnémeti tulajdonban lévő közszállításnak tesznek keresztbe azzal, ha megszavazzák olyan magáncégek útvonalengedélyét, amelyek elszippantják a Transurbannak bevételt termelő, a közigazgatásilag szintén a megyeszékhely részét képező Szatmárzsadányból munkába járó utasközönséget. A tanácsos érdekesnek találta, hogy épp most, amikor elkészült a zsadányi út, akkor bukkannak fel ezek a cégek, amíg rossz volt az út, egyik cégnek sem jutott eszébe Zsadány felé közlekedni. Az óvatosságra intés ellenére tizenegy igennel, öt tartózkodással és két ellenszavazattal végül mégis megszavazták a tanácsosok, hogy adjanak ki útvonalengedélyt a három szóban forgó személyszállítónak.

 

Princz Csaba