Korán indul a terasz-szezon
Utoljára módositva: 2014-03-20 09:37:38

Először fordul elő Szatmárnémetiben, hogy a jó idő következtében már márciusban nyithatnak a vendéglátó teraszok — öt kávézó is kihelyezte asztalait a szabad ég alá a városközpontban.

 

Florin Maier, a kereskedelmi osztály vezetője

Ugyanannyi szabadtéri vendéglátó egység működésére számít a szatmárnémeti polgármesteri hivatal kereskedelmi osztálya, mint tavaly, az eltérés az előző évhez képest annyi, hogy ezek a teraszok a jó idő következtében a megszokottnál korábban nyitnak.

Tavaly, szezonzárása után, Dorel Coica polgármester párbeszédre hívta a teraszokat is működtető szatmárnémeti kávézók és éttermek tulajdonosait, akiktől akkor azt kérte, igyekezzenek stílusban és méretben egymáshoz igazodó berendezést találni szabad ég alá telepített egységeik számára a 2014-es szezonban. Florin Maier, a polgármesteri hivatal kereskedelmi irodájának vezetője szerint ezt sikerül is elérniük, persze elsősorban a régi főtéri helyiségek esetében. „Nem »egyen-teraszokat« szerettünk volna látni idén nyáron a városban, hiszen minél több stílus jelenik meg, annál változatosabb a városkép is — igyekezett a félreértéseket eloszlatni Maier —, mi csak azt szerettük volna, hogy ne össze-vissza kirakott teraszok nyíljanak a városban, illetve hogy lila ernyők mellett ne narancssárgák virítsanak a zöld fák alatt, hanem valamennyire azért egymáshoz illeszkedő legyen az összkép.”

 

Napi 50 bani székenként

 

Ha a tegnapi esős időben néptelenek voltak is a központi teraszok, az elmúlt napokban már többen is kávéztak a szatmárnémetiek közül a szabad ég alatt

Egyébként Szatmárnémetiben papírra vetett formában nem létezik terasz-szezon, ilyet egész évben lehet üzemeltetni, nem kell időpontra várni a szabadtéri vendéglátás megkezdéséhez. A szokás szerint azonban április elején kezdenek kikerülni a székek és asztalok a kávézók és éttermek elé, az idei év viszont kivétel, már március közepe óta is lehet a szabad ég alatt kávézni a megyeszékhelyi régi központban. Ezek mellett tizenöt már elfogadott terasznyitási igényen van túl az erre szakosodott városházi bizottság, úgyhogy bármelyik nap nyithatnak új meg új teraszok a jelenleg megnyílt öt mellett a városban. A terasznyitási kedv egyébként nem csak a belvárosban működő egységek üzemeltetőire jellemző, dívik ez a szokás a lakótelepi kávézók esetében is, és népszerű a külvárosban is. Minden teraszra kitett ülőhely után napi ötven bani a taksa a közterületből való helyfoglalásért — az átlagban tizenöt szék után fizető teraszok tehát szép összeggel gazdagítják minden évben a városkasszát.

 

Sétálóutca lesz a Horea utcából?

 

Nem jellemző a városban, hogy engedély nélkül nyitna valaki teraszt, az engedélyeztetési eljárást még a frissen indulók is ismerik. Ha mégis így tenne egy-egy üzemeltető, mondta el Maier, 1000–2500 lejes büntetésre számíthat, attól függően, hogy hány széket tett ki a járdára, illetve, hogy akadt-e dolga korábban is az engedélyeztetésekkel, vagy sem.

A kereskedelmi osztályvezető azt is elárulta, hogy felmerült annak az ötlete, hogy a Horea utcának az autósforgalom elől való lezárásával bátorítsák a gyalogos közlekedést és az újabb terasznyitásokat, teraszbővítéseket a szatmárnémeti városközpontban.

 

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...