Koraszülött szatmári csecsemők
Utoljára módositva: 2014-11-25 09:54:32

Kilencven alacsony súlyú koraszülött jött a világra ebben az évben a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban. Hat babát, akiknek a súlya nem érte el az 1500 grammot, a nagyváradi gyermekklinikára szállítottak.

A szatmári kórházban idén kilencven koraszülött baba jött a világra

Világszerte átlagosan 10 csecsemőből 1 korábban születik, mint kellene. A legtöbbször konkrét okra vezethető vissza, sokszor azonban mégis minden óvatosság ellenére idő előtt indul meg a szülés. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre több pici életét sikerül megmenteni.

„A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház szülészetén az idei évben kilencven koraszülött, kis súlyú csecsemő jött a világra” — tudtuk meg Constantin Demian szóvivőtől. A babák közül hatan még az 1500 grammot sem érték el születésükkor, ezért az Egészségügyi Minisztérium által előírt protokoll szerint őket átszállították a nagyváradi gyermekklinikára. Itt korszerű felszerelésekkel figyelték meg a csecsemőket addig, amíg megerősödtek kellőképpen ahhoz, hogy a szüleik hazavihessék őket — tette hozzá Demian.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, amely kockázatot jelent az újszülöttre nézve. Az is veszélyes, ha az újszülött súlya nem éri el a 2500 grammot, mert szövődmények alakulhatnak ki. Az ilyen pici súlyú újszülöttek szintén koraszülöttnek számítanak.

A koraszülötteknél a későbbiekben nagyon magas a kockázata annak, hogy tanulási nehézségeik, valamint látással és hallással kapcsolatos problémáik lesznek. „Megvannak az eszközeink ahhoz, hogy egyszerű és megfizethető megoldásokkal megmentsük több mint 75 százalékát azoknak a koraszülött csecsemőknek, akik évente meghalnak” — figyelmeztet az UNICEF.

Például négyszázezer koraszülött életét lehetne évente megmenteni azzal, ha szélesebb körben használnánk azokat a speciális szteroidokat, amelyek segítségével könnyebben lélegeznek az újszülöttek. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már egy 1000 grammos újszülöttnek is 90 százalék esélye van a túlélésre. A koraszülöttek többsége azonban, ha megfelelő fejlesztést és kezeléseket kap, akkor idővel utoléri kortársait.

 

A koraszülés megelőzése

 

A koraszülés megelőzése már a terhesség előtt elkezdődik. Érdemes már ilyenkor felkeresni a szülész-nőgyógyász szakorvost, egy rákszűrést és általános vizsgálatot végeztetni, hogy minden rendben van-e. Három hónappal a fogantatás előtt kell elkezdeni a vitaminok bevitelét, és nem szabad elfelejteni a folsav szedését sem. Ha valaki fogamzásgátló tablettát szed, akkor elegendő időt kell hagyni a szervezetből való kiürülésére, legalább fél évet. Terhesség alatt egészségesen kell élni, nem szabad dohányozni, alkoholt fogyasztani, nem szabad hanyagolni a terhesgondozást. Ha a szülési fájások idő előtt megindulnak, azonnal értesíteni kell az orvost, kórházba kell menni, mert a koraszülés infúziókkal, megfelelő gyógyszerek adásával késleltethető, és a baba szempontjából minden benntöltött nap sokat jelenthet.

 

Bumbuluț Krisztina

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Az Emoji-film
Ma, 15:00
Még nincs minden felfedezve: feltérképezetlen univerzumok vesznek körül minket, még ha nem is tudunk róluk - talán azért, mert nagyon kicsik. Az okostelefonjában például mindenkinek van: egy boldog völgy, ahol a különféle szmájlik és hangulatjelek élnek és dolgoznak. Ám mindig mosolygós és kacsingatós békéjüket megzavarja egyikük, aki kerek fejébe veszi, hogy kideríti, mi van a völgyükön túl. Kalandos vándorútra indul, amelynek során neki és társainak egyre veszélyesebb alkalmazások kerülnek útj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A sötét torony
Ma, 19:20
Léteznek más világok is. Roland Deschain (Idris Elba) az utolsó Harcos, a hatlövetű mestere örök harcot vív Walter O Dimmel (Matthew McConaughey), a feketébe öltözött emberrel, hogy megvédje a Setét Torony épségét. A Torony ugyanis az univerzum tengelye, ha egyszer leomlik, minden világ elpusztul. A tét hatalmas - nem volt még ennél több, amit egy csapatában megnyerhetett vagy elveszíthetett valaki. A Jó és a Gonosz erői összecsapnak: csak Roland lovag és az ő különleges fegyverei akadályozhatjá
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...