×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Korszerű eszközök a főgimnáziumban

2015.05.04 - 15:31
Megosztás:
Korszerű eszközök a főgimnáziumban

Korszerű eszközökkel, multimédiás táblák segítségével okatnak a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Az eszközöket az elmúlt időszakban vásárolta a tanintézmény.

Amint arról már korábban is beszámoltunk, tavaly ősszel jelentős támogatásban részesült a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Szepessy József Szatmárról elszármazott vívóvilágbajnok közbenjárása révén kétmillió forintot fordíthattak didaktikai eszközökre — a támogatást Magyarország volt köztársasági elnöke, Schmitt Pál alapítványa ítélte oda a szatmári iskolának. A tanintézmény nemrég el is költötte a támogatás nagy részét: a már meglévő két interaktív tábla mellé, most újabb ötöt vásároltak: négyet az alapítványi támogatásból — az elemi osztályosok, a fizika-, földrajz- és biológia kabinet számára —, egyet pedig abból az összegből, amellyel a tanügyminisztérium jutalmazta meg az iskolát, a diákjai remek versenyeredményeiért, ez utóbbit a matematika katedra vehette használatba.

A multimédiás táblával, egy számítógéppel vagy laptoppal és egy projektorral felszerelve az osztályterem valódi oktatási központtá válik: az órák nemcsak érdekessé, de igazán látványossá válnak. A korszerű szimulációs programok segítségével pedig akár kémiai, fizikaikísérletek életszerű elvégzésére is lehetőség van. „Már be is szereztünk néhány hasznos programot, amelyekkel a földrajz, biológia, matematika, fizika, magyar és zene órák lesznek színesebbek, de az általános iskolások számára is vásároltunk szoftvereket” — magyarázta Pataki Enikő iskolaigazgató. Nagy előnye ugyanakkor az okostáblának, hogy az oktatók maguk is összeállíthatnak tananyagot a segítségével — ehhez azonban még több tanárnak meg kell barátkoznia multimédiás táblával.

„Az ilyen újításoké a jövő. Az ilyen és ehhez hasonló korszerű taneszközökkel a diákok nem csak passzív befogadói a tananyagnak, hanem a szaktanár által teremtett tanulási helyzetben a társakkal együtt, aktívan vesznek részt a tanórákon, így pedig sokkal több új információ rögzül” — mondta az igazgató.

A tanintézmény tervei között szerepel, hogy még több okostáblát beszereznek, ezt az iskola felújítási projektjébe is belefoglalták. Addig is, nagy hasznát veszik a már meglévőknek, színesítik velük az órákat. A főgimnázium köszöni a közvetítők — Ilyés Gyula volt polgármester és Szepessy József — segítségét, amellyel lehetőséget teremtettek arra, hogy az iskola kapcsolatot teremthessen az alapítvánnyal. Mint megtudtuk, az összeg egy kisebb részével még mindig rendelkezik az iskola, ebből sporteszközöket fognak vásárolni.

 

 

Bumbuluţ Krisztina