Korszerű rendezésben a Bernarda Alba háza

Pénteken Sorin Militaru rendezésében, az Északi Színházban, a Harag György Társulat előadásában mutatták be Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját. Az előadás mind a közönség, mint a szakma részéről kedvező fogadtatásnak örvend.

A darabot, több más lehetőség mellett Sorin Militaru házirendező ajánlotta Bessenyei Gedő István társulatigazgató figyelmébe (mint az igazgatótól megtudtuk, ez általános rendszer az alkalmazott rendezők esetében). Bessenyei elmondta, nagyon megörült, amikor találkozott ezzel a címmel, elsősorban társulatépítési szempontból, mert a szatmárnémeti társulatban egy nagyon erős és népes női gárda van, ebben a darabban pedig nagyon sok jó szerep van, amelyek jó játéklehetőségeket kínálnak a színésznőknek. Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója szerkesztőségünknek nyilatkozva azt is elmondta, nyilvánvaló volt, hogy a címszereplő Bernardát ebben a koncepcióban társulaton kívül kell megtalálni, de a szereposztás további része világos volt. Hozzátette, a társulatépítési szemponton túl azért bátorság is kell a darab műsorra tűzéséhez, mert olyan társadalmi problémákat feszeget, amelyek aktuálisak is, meg nem is. Aktuális az, hogy mai napig egy férfiközpontú világban élünk, a nőknek ma is sokkal nehezebb boldogulni. Elég, ha csak végignézünk, hogy hány női vezető van, hány női képviselő vagy szenátor a parlamentben, hány női tagja van egy-egy kormánynak… A nők hátrányos helyzete ma is érvényes téma tud lenni, de az a fajta nagyon tradicionális világ, az a fajta drákóiság, ami ebben a darabban tételeződik, már kevésbé. A darabban felvázolt nyolc éves gyász és elzártság már nagyon messze áll a mai nézőtől, hiszen azért sokat javult a darab megszületése óta a helyzet, ezért mindig újra kell gondolni a mondanivalóját. Sorin Militaru nagyon szépen oldotta fel ezt a problémát. Ha egy klasszikus szószínházi, reprezentációszínházi megközelítést alkalmazott volna, akkor ez a darab ma már nem lenne igaz, nem lenne érvényes üzenete.

Militaru egy, a román színházi kultúrára jellemző költői és nagyon képi, a vizuális dramaturgiára építő megfogalmazást adott hozzá ehhez a darabhoz, ezért sokkal általánosabban tudott beszélni, sokkal általánosabban tudta megközelíteni a témát. Beemelte a férfiakat is az előadásba. Az eredeti darabban nem találkozunk férfiakkal, éppen a hiányuk hozza létre a dráma feszültségét, ami olvasva máig erős, de színpadon már problematikus lehet. Az eredeti darab dramaturgiája döntően hiánydramaturgia. Ezzel szemben Militaru megjelenítette és egy láthatatlan üvegfallal választotta el a férfiak és a nők világát, illetve a normális világot és a gyász világát egymástól, ami folyamatos feszültségben tudja tartani ezt a teret. Másrészt feloldja ezt az alapvető problémát, ami a dráma aktualitása körül felmerülhet, éppen azáltal, hogy megmutatja, ezáltal pedig általánosabban beszél arról, hogy mi a szerelem, miért a szerelem a legfontosabb dolog a világon, mit jelent a férfi és a nő elszakítottsága, mit jelent az, amikor valamilyen kényszerítő körülmény elválaszt szerelmeseket? Ilyen értelemben a darab visszanyerte az aktualitását, de már más módon. A nagy drámák attól igazak, mert nagyon általános emberi problémákat fogalmaznak meg, amik nem tűnnek el a történelem változásaival, soha nem veszítik el aktualitásukat. A nők kiszolgáltatottságának problémája egy — szerencsére — változó szociokulturális probléma. A beteljesületlen szerelemé, a szülői elnyomásé, a konformizmus és lázadás dichotómiájáé viszont nem az, és ettől aktuális például a Romeo és Júlia is. Nyolc éves gyászt ülő spanyol nők talán már ma sem léteznek, de elszakított szerelmesek, reménytelen szerelmi háromszögek, gyermekeiket jóhiszeműen féltő, de épp e féltésből adódóan elnyomó szülők viszont vannak napjainkban is. A rendező jól döntött, amikor például behozza Pepe Romanot, megmutatja találkozását Adelaval, ezáltal egy szerelmi történet problémájává avatja a darabot. A hiánydramaturgiát helyettesítette be egy képi-költői dramaturgiával, a darab által felvetett problémák közül a máig érvényesek felé tolva el a hangsúlyt, a kevésbé aktuálisak felől.

A közönség nagyon pozitívan reagált az előadásra. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy az előadás főleg az érzékeinkre és érzelmeinkre hat erősen, nagyon költői (ilyen értelemben a román vagy épp a szláv színház rokona, és távolabb áll mondjuk a németes játékstílustól), ez a színpadi nyelv pedig talán közelebb áll a szatmári nézők ízléséhez. Másrészt az előbb említett tényező is fontos lehet, amennyiben a rendező a speciálisan női és speciálisan szociokulturális problematikáról általánosabban érvényes emberi problémakörre helyezte át a hangsúlyt. Ez a problémafelvetés így megfogalmazva többé már nem csupán tőlünk időben és térben egyaránt távoli spanyol nők problematikája, hanem mindannyiunké tud lenni, társadalmi helyzetre, sőt, nemre való tekintet nélkül.