×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
13 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kórusnapot tartott a Szatmári Gyermekkar Csomaközön

2017.07.27 - 10:10
Megosztás:
Kórusnapot tartott a Szatmári Gyermekkar Csomaközön

Kellemes napot töltöttek együtt a Szatmári Gyermekkar tagjai és felkészítőik. Kórusnapra gyűltek össze, melyen a próba mellett szabadidős tevékenységekre is sort kerítettek a tagok.

A fél éve megalakult Szatmári Gyermekkar a nyári időszakban is talált alkalmat az együttlétre, a Hermann Musik Egyesület szervezésében és finanszírozásában július 22-én kórusnapot tartottak Csomaközön. A kórusvezetők igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a gyerekek fejlődését is szolgálja, de ugyanakkor a szórakozásra és ismerkedésre is legyen lehetőség.

A gyermekkar a délelőtti órákban kiscsoportos zeneelméleti órákon vett részt, ahol a legalapvetőbb tudnivalókat elevenítették fel, illetve tanulták meg, de természetesen az éneklés sem maradhatott ki a napi programból, a már ismert darabok eléneklése és csiszolása után új énekek, népdalok tanulására is sor került.

A zenés foglalkozások után a gyerekek meglátogatták a csomaközi református templomot, egy kis történelemlecke és kriptalátogatás után pedig a falu melletti tónál helyben főzött bográcsgulyás és a sváb falvakban hagyományos strudli várta őket. A továbbiakban a játéké, ismerkedésé és a barangolásé volt a főszerep.

„A zene jótékony összetartó ereje ezen a napon is megmutatkozott. Sokat fejlődött a csapat, nagyon örülök, hogy lehetőség nyílt egy ilyen nap megszervezésére. Mint kiderült, még most is voltak köztünk olyanok, akik még mindig nem ismertek mindenkit a kórusból, de ez a nap meghozta a gyümölcsét’’ — fogalmazott Nevezi Dobosi Csilla, a kórus karnagya.

„A kórusnap célja, hogy egy jól összeforrott társaságot kovácsoljon a kórusból. Mivel a kóruspróbákon főleg csak a zenei fejlődésre van lehetőség, az ilyen kórusnapoktól lehet várni a közösséggé kovácsoló hatást, ez pedig nélkülözhetetlen egy szakmailag is elismert együttes kialakításához, s mi ilyet szeretnénk faragni a Szatmári Gyermekkarból” — mondta el Hermann Szabolcs, a Hermann Musik Egyesület vezetője.

A Szatmári Gyermekkar ősszel kezdi meg a rendszeres kóruspróbákat, szeptemberben egy egri meghívásnak tesz eleget, utána pedig gőzerővel készül majd egy karácsonyváró koncertre, melyet remélhetőleg nemcsak Szatmáron, hanem a megye más településein is bemutathat.