Köszönöm, Józsi bá’!
Utoljára módositva: 2019-09-19 14:20:32

Mindig berzenkedni támad kedvem, ha arra gondolok, hogy a kiskamaszként megálmodott ideálok szabják ki az életemet. Annak idején sokáig nőgyógyász akartam lenni, hiszen sok hölgyismerősre tehettem volna szert. Utána felvilágosítottak, hogy bizony vannak a szépséggel kevéssé megáldott embertársaink is. Le is tettem róla.

Utána — a kötelező olvasmányok hatására — dzsentri akartam lenni. (Talán nem értettem a mondandót…) Olyasféle tehetséges ember, aki valami vélt vagy valós átok miatt elrontja az életét. A tükör előtt gyakoroltam az úrhatnámságot. Az idők során alapösztönné vált ez a hozzáállás. Ha mulatni van kedvem, hát mulassak — mondogattam magamnak, hogy a holnappal ne törődjek.

Így tettem a minap is: elmentem Debrecenbe. Igaz ugyan, hogy nem az Aranykakasba, hanem a plázába, de legalább olyan hetykén róttam — kellően lassan — a sétámat, mint valamelyik dzsentri-elődöm annak idején, miután egy kondányi sertést herdált el „úri jókedvében” a kártyán. Nos, én egy amerikai filmet néztem meg, amely a hanyatló óperenciántúli világ egy idilli pillanatát hivatott megidézni. Utána baktattam vissza a szomszéddal — mert ugye a kiruccanás se az igazi egyedül — a parkolóba. Igen ám, de az zárva volt. Mit volt mit tenni, körbejártam egyszer, kétszer, majd fenyegettem a takarítónőt, magyarázva neki, hogy nekem kell az autóm, és egyébként is rendőrt kiálltok, ha nem adja ki. Látta, hogy nem sokra megy velem, így vállat rántott, és ott hagyott.

A kegyetlen valóságtól fejbe kólintva jártam körbe ismét az istentelenül nagy hodályt. Az egyik lejáratban egy őrre bukkantam, és keservesen magyaráztam neki, hogy nekem haza kell érni, mondja, mi az ára annak, hogy visszakapjam az én édes életemet. Megbántam én már minden bűnömet, ezek után mindig figyelmesen nézem meg az órarendet. Megsajnált — talán ő is a Móricz-hősöket választotta annak idején példaképnek. A múlt héten kirúgták egy korábbi munkatársát, amiért egy hasonló esetben megengedte, hogy valaki kicsempéssze a saját személygépjárművét, ám ő mégis segít nekem. Így mondta, és én már számolgattam magamban, mennyi „borravalót” illik ezért a jótettért adnom. De hát azért mégiscsak úr vagyok (még ha talán csak hat és fél szilvafás is), így kegyesen álltam hozzá: tegye, amit tennie kell. Így történt, hogy telefonált a kollégájának, hogy ne ügyelje pár percig a mindent látó kamerák felvételeit, hiszen — úgy mondta — a fia és a barátnője belefeledkeztek magukba a moziban, az autó meg itt maradt. Reggel meg dolgozniuk kell, hazamennének… A kolléga, vagy talán főnök volt, nemtetszésének adott hangot. „Józsi bá’, legyél már szíves!” — kérlelte emez. Józsi bá’ ennek nem tudott ellenállni, így mi a sötétben, a nálamnál okosabb marokbeszélő fényénél settenkedtünk a hatalmas parkolóban magányosan álldogáló négykerekűhöz. Beültem, és odagurultam a sorompóhoz, ahol már várt az őr. Nyújtottam neki a jóféle borra is beváltható papírfecnit. Kedvesen nevetett: „Nem kell az, hisz’ Józsi bá’ segített”. Unszoltam, noha igencsak mehetnékem volt, de egyre csak ellenkezett, nem kell neki a pénz, de menjek már, hiszen telik az idő. Végül csak ott hagytam a bankót („véletlenül” kirepült az ablakon), és mégis: elégedetten távoztam. Vannak Józsi bák (és munkatársaik) itt is, ott is, akik segítenek, ha bajba jutok. Akkor is, ha a munkahelyüket kockáztatják ezzel.

A fentiek okán nagy elhatározásra jutottam: ilyen ember akarok én is lenni. Így nem is maradt egyéb hátra, mintsem megüzennem: köszönöm, Józsi bá’!

Megyeri Tamás Róbert

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...