„Kötelez a magyarságom és a református hitem”
Szakács Imre, az RMDSZ erdődi szervezetének alapító tagja, 2005-től a település alpolgármestere, az Erdődi Petőfi Kör elnöke, az Erdődi Református Egyházközség gondnoka bejelentette, hogy minden tisztségéről lemond és átadja helyét a fiataloknak.
Szakács Imre 1969-ben végezte el a tanítóképzőt Székelyudvarhelyen. Feleségével (akkor még nem voltak házasok) a lehetőségek közül Magyargérest választották. Teljesen idegen volt számukra ez a világ. Hosszan lehetne sorolni, hogyan indultak és milyen küzdelmek árán jutottak előre mindaddig, amíg elérték a nyugdíjkorhatárt. Tanítottak, kulturális rendezvényeket szerveztek, részt vettek a közéletben, székelyekként hozzájárultak az erdődi magyarok életének felvirágoztatásához. Küzdöttek a honvággyal és a beilleszkedés lehetőségeivel, a számukra idegen környezettel és az emberek számukra szokatlan viselkedésével, szokásaival, életmódjával. Minden nehézség ellenére mindig arra törekedtek, hogy megőrizzék magyarságukat, hitüket, kultúrájukat és mindezekre tanítsák azt a közösséget, melynek maguk is részeseik lettek. Az alábbiakban Szakács Imrét az 1989-es változásokat követő tevékenységeiről kérdeztük:
— 1990-ben Erdődön az elsők között alakult meg az RMDSZ helyi szervezete, ennek ön volt a titkára, azóta is részt vesz a közéleti tevékenységekben. Mi késztette erre?
— 1990 januárjában, amikor megalakult Erdődön az RMDSZ, minden magyar és minden sváb RMDSZ-tag volt. Miután elkezdték küldeni Németországból a segélycsomagokat, a svábok elkezdtek külön szervezkedni és megalakították a Német Demokrata Fórumot. Én az első alpolgármesteri mandátumomat az NDF színeiben töltöttem be. Ez annak a következménye volt, hogy az RMDSZ az 1990. március 15-i események után hullámvölgybe került. A március 15-i erdődi rendezvény az RMDSZ-hez kötődött, az akkori zavargások és a robbantás után sokan félreálltak, mert féltek. Az 1992-es helyhatósági választáskor engem a listán a második helyre rangsoroltak, de addig okoskodtak, amíg a harmadik helyre kerültem. A helyi tanácsba két jelölt jutott be a listáról, de miután Hilper Pál lett az alpolgármester, én is tanácsos lettem. 2005. november 18-án lettem alpolgármester úgy, hogy az akkori alpolgármester közalkalmazotti státusba került és engem választottak meg a helyére. Azóta vagyok ebben a pozícióban.
— Mit tud elérni egy magyar alpolgármester Erdődön, ahol tudjuk, hogy kevés a magyar és a sváb, azok sem tartanak össze, miközben egyre erősebb a románosítás és a román nyomás?
— Mindig elmondom, ahol lehetőségem van rá, hogy én Kányádi Sándorral egy faluban, Nagygalambfalván születtem és mindig az ő sorai kalauzoltak, aki A mi utcánk című versében így ír: „Innen csak indulni lehet,/ s aki indul, visszajöhet.// Tisztesség dolgában mindig/ tanulhat itt, el a sírig.// Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen// nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta”. Én tanítóként is, önkormányzati képviselőként is, kultúraszervezőként is mindig arra törekedtem, hogy tisztességesen és becsületesen járjak el, mert engem erre kötelez a magyarságom és a református hitem. Ez egy nagyon nagy hátrány a mai világban és az a szomorú, hogy sokan nem értékelik, olyanok is vannak, akik kinevetnek érte.
— Hogyan került be a politikába?
— Véleményem szerint az alpolgármester nem politikus, esetleg közéleti személyiség. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy az alpolgármester a település második embere. Annak kell legyen egy felkészültsége, folyamatosan tanulnia kell, egy olyan viselkedési módja kell legyen, hogy megkapja a tiszteletet és nézzenek fel rá. Akármilyen jól dolgozik az ember, tizenkét év alatt nagy a kopás. Az, aki nem mutat fel egy példamutató életformát, azt nem veszik komolyan. Én nem haragszom senkire, nem tartok haragot senkivel, egy református magyar ember nem engedheti meg magának, hogy felemelje a hangját, nem szabad megsértődjön, mindig ott kell legyen a megbocsátás a lelkében. A templomban mindig hallom és ezt mindig szem előtt tartom: törekedj a békére! Kezdetben nem fogadták el, hogy egy székely legyen az alpolgármester, de miután tapasztalták, hogy partner tudok lenni velük, megváltozott a véleményük.
— Erdődön, ahol ma már elég kevés magyar és sváb él, hogyan lehet ennek a közösségnek az érdekeit képviselni?
— Jól átgondolt és gyakorolt kompromisszumkészséggel. Kezdetben ez nehezebben ment, az utóbbi években már könnyebben. Kevés magyar és sváb él Erdődön, de azokat tisztelik a románok. Elég visszagondolni, hogy milyen nagy küzdelem árán értük el, hogy jóváhagyják a Petőfi-Júlia-szobor köztéren történő elhelyezését. Ők nem tudták, hogy Petőfinek és Júliának helye van a világirodalomban is.
— A Petőfi-kultusz kiépítésében nagy szerepe van az Erdődi Petőfi Körnek, amelynek ön az alapítója.
— Bárhol a világon, ahol magyarok élnek és elhangzik Erdőd neve, mindenkinek az jut az eszébe, hogy itt kötött házasságot a várkastély kápolnájában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Erdődön egyre kevesebb a magyar, egyre kevesebben vannak azok, akik Petőfi és Júlia kapcsolatának itteni emlékeit őrzik. Hogy ez a láng ne aludjon ki, úgy gondoltuk, hogy megalakítjuk az Erdődi Petőfi Kört, melynek tagjai a Petőfi-Júlia-kultusz ápolását tűzték ki célul. Ez nagy részben sikerült, de még sok a teendő. Az Erdődi Petőfi Kör segítségével jött létre testvértelepülési kapcsolat Napkorral, Szakollyal, Nagyecseddel, a kárpátaljai Nagybereggel. Ezek a testvértelepülési kapcsolatok a városnak is jól jönnek, mert egyre több határon átívelő projekt készül. Nagyon sokan abban a hitben élnek, hogy Erdőd csak Petőfi révén lett ismert. Ha Petőfi Nagykárolyban nem találkozik Szendrey Júliával, soha nem ment volna Erdődre. Ahhoz, hogy Petőfi eljusson Erdődre, szükség volt egy Szendrey Júliára. De Erdőd nevét és rangját növeli az is, hogy volt egy Bakócz Tamás, Kopácsi István, Drágfi Bertalan, Károlyi Sándor. Sok mindent elértünk, de sok még a feladat. Nem sikerült elhelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat. Voltak olyan városnapok, amelyeken nem voltak eléggé képviselve a magyarok, de voltak olyan rendezvények is, amelyeken ott volt mind a három magyarországi testvértelepülés.
— Lezárul egy korszak. Úgy tervezi, hogy visszavonul a közéletből: nem vesz részt az önkormányzati munkában, lemond az Erdődi Petőfi Kör elnöki tisztségéről, az Erdődi Református Egyházközségben pedig lemond a gondnoki tisztségéről. Elfáradt, elege van, megunta vagy más oka van?
— Én nem értem azokat az embereket, akik bejelentik, hogy lemondanak, majd meggondolják magukat. Lemondanak, de vállalnak más tisztségeket. Véleményem szerint, aki lemond valamilyen tisztségről, az lépjen ki végleg és hagyja, hogy végezze a dolgát az, aki arra megbízatást kap. Nélkülem is tovább folytatódik majd az élet, de lehet másképp. Ha magyar ügyről és keresztyén ügyről lesz szó, ha csak tehetem, ezentúl is mindig ott leszek. Én örököltem egy vallást az őseimtől, és konfirmációkor azt fogadtam, hogy azt mindig meg fogom tartani. A fogadalmamat betartottam. Bennem a nemzet és a vallás összefonódik. A nemzeti érzést és a vallást csak úgy lehet megtartani, ha egy jól működő családban élek, illetve ha egy közösségnek a tagja vagyok. Egy erős egyházi és nemzeti közösségnek. Egy ilyen közösséget igyekeztem kialakítani Erdődön.
— Mi lesz ezután? Hogyan tovább?
— Ott van a szőlősöm, amiben egész nap lehet munkát találni. Ott van az erdő, ahol nagyon sokat lehet vadászni. A vadászat nem más, mint az etika és a kultúra egybefonódása. A vadászatnak is megvannak a szabályai, amit szintén be kell tartani. És ott vannak az unokák, akikkel nagyon sok időt szeretnék eltölteni. A közösségre gondolva Marcus Tullius Cicero római filozófus és politikus szavai jutnak most eszembe: „Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után”. Be kell valljam, hogy még mindig gyakran gyötör a honvágy. Gyakran eszembe jut az a néhány sor, ami Tamási fejfájára van írva: „Kívánhat-é ember többet:/ derékaljnak szülőföldet/ s két cserefa tömött árnyát/ szemfedőnek.” (Kányádi Sándor).
Elek György
