×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kötelező a kolozsvári két pont

2020.01.03 - 17:01
Megosztás:
Kötelező a kolozsvári két pont

Eddig tartott a VSK kosarasainak az ünnepi szabadsága, szombaton ugyanis Kolozsváron zárófordulót játszanak a lányok egy olyan együttes ellen, amelynek éppen olyan fontos a két pont, mint nekünk. Procaccini egyszer már legyőzte az Universitateát, most „repetázni” kell. A női kosárlabda Nemzeti Liga első szakaszának utolsó fordulóját rendezik szombaton, a Szatmárnémeti VSK pedig Kolozsváron játszik az „egyetemisták” csapata ellen. A győzelem kötelező, hiszen ezeket a pontokat továbbviszi magával a VSK a következő bajnoki szakaszra, és újabb botlás esetén jelentős lépéshátrányba lesz a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-hez viszonyítva. Mint ismeretes, idén három szakaszos a női bajnokság. Az első szakaszban a városok földrajzi helyzetének függvényében osztották két csoportra a csapatokat. A második szakaszban ismét két széria alakul ki: a felsőházban kerül az előbbi két csoport legjobb négy-négy csapata, a többiek az alsó házban folytatják. A csapatok csak azokat a pontokat viszik tovább magukkal, amiket azon együttesek ellen szereztek meg, amelyikkel egy csoportban folytatják a bajnokságot. coque iphone xr coque iphone 6 Az oda-visszavágó fordulók után kialakul az a sorrend, amelynek alapján a rájátszás (vagyis a harmadik bajnoki szakasz) kezdődik: 1. hely a 8. hely ellen, 2. coque autres huawei a 7. ellen, 3. a 6. ellen, 4. az 5. coque samsung a50 ellen két nyer mérkőzésig tartó csatában. coque samsung a10 Ezek győztesei elődöntőket, majd helyosztó meccseket játszanak. A Keleti-csoportban hét, a Nyugati-csoportban hat együttes szerepelt. A Szatmár, Arad, Kolozsvár trióval egyértelműen a Nyugati-csoport volt a kiegyensúlyozottabb, a kézdivásárhelyiek játéka pedig növelte a széria értékét. Túloldalt viszont a Sepsinek nem volt ellenfele. coque iphone xs A Târgoviște és a Brassó már nem képviselik azt az értéket, mint az elmúlt idényekben, így nem volt meglepő, hogy a háromszéki címvédők átgázoltak a mezőnyön, és veretlenül zárhatják az első szakaszt (vélhetően nem fognak hibázni az Agronomia Bukarest otthonában). Ez azt jelenti, hogy a Sepsi a maximális 12 ponttal várja majd a bajnoki folytatást a Târgoviște 9 pontot, a Brassó 8 vagy 9 pontot (a konstancai meccs eredményének függvényében), a Konstanca pedig 6 vagy 7 ponttal (a brassóiak elleni mérkőzés eredményének a függvényében) várhatja a folytatást. A Nyugati szériában viszont még vannak nyitott kérdések. coque huawei p30 A VSK már vesztett egy értékes pontot Aradon, ezért nem szabad hibáznia Kolozsváron, hiszen akkor már két pont mínusszal indul a következő körben a Sepsi mögött. coque iphone 6 11 pontot kell vigyen magával a felsőházba Mauro Procaccini edző alakulata, ehhez viszont győzni kell az egyetemisták ellen. A kolozsváriaknak sem mindegy, hogy 7 vagy 8 pontot visz tovább, hiszen a jelenlegi helyzet szerint Kézdivásárhely is 7 vagy 8 pontot (az aradi mérkőzés eredményének a függvényében), míg Arad 9 vagy 10 pontot (a Kézdivásárhely elleni meccs eredményének a függvényében) őrizhet meg a folytatásra. Hatból egy hazai meccs? A szatmáriak szombat reggel utaznak Kolozsvárra, a mérkőzés ugyanis 17 órakor kezdődik. coque iphone 4 Az odavágón Procaccini éppen az Universitatea elleni meccsen mutatkozott be a szatmári közönségnek, a csapat pedig egy remek harmadik negyedbeli teljesítménnyel legyűrte a Kis-Szamos-parti ellenfelet (68–54). coque samsung a5 coque iphone 11 Az akkori felállásból Julija Gladkova hiányozni fog. Mint arról beszámoltunk, az orosz válogatott játékossal szakított a VSK, mivel nem nyújtotta a tőle várt teljesítményt. Anisia Croitoru játéka lehet még kérdéses, ugyanis a fiatal lányt meghívták a 17 éven aluliak válogatottjába, viszont a szatmáriak kérni szeretnék, hogy ő csak hétfőn csatlakozzon a nemzeti kerethez. Ugyanakkor Procaccininek arra is gondolnia kell, hogy pokoli hetek várnak a csapatára, hiszen a szombati bajnoki után, hétfőn Németországba utaznak, ahol a kedden és szerdán a Női Közép-Európa Liga két csoportmeccsét játsszák a BC Pharmaserv Marburg ellen. coque samsung a20 Csütörtökre érkezik haza az együttes, vasárnap pedig már a honi bajnokság 2. szakaszának első fordulójának meccsét játsszák. Vélhetően idehaza, Kézdivásárhely ellen játszik majd a csapat.