×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Közel vitték a verseket az átlagemberekhez

2012.05.14 - 08:55
Megosztás:
Közel vitték a verseket az átlagemberekhez

Meglepődhettek szombaton késő délután a nagykárolyi Mihai Viteazul I-es negyed lakói, hiszen az egyik játszótéren húsz fiatal telepedett le, majd verseket kezdtek felolvasni, és dalra is fakadtak. A versolvasó fiatalok produkciója elnyerte a lakosok tetszését.

 

„Mozdulj Nagykároly!” — hirdeti az idei Best Fest egyik különleges rendezvénysorozata, és ez a felhívás ezúttal nem a testmozgás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, hanem a kultúra iránt tanúsított passzivitás megszüntetését célozza meg. A múlt hétvégén már volt egy virágfestési akció és egy zenélős-éneklős „zsíroskenyerezés”, most szombaton pedig az első „versszerenádra” került sor Kiss Zita, a kulturális központ referensének a szervezésében.

Az említett „akciósorozat” egyik fontos eleme, hogy a kiválasztott helyszínek némiképp meglepőek, figyelemfelkeltőek. A mostani felolvasóestet például a Mihai Viteazul I-es lakónegyed egyik játszóterén tartották, az egyik homokozógödröt körbeülve. 19 órakor érkeztek meg a fiatalok a játszótérre (főleg a Vándorok diákszíntársulat és az Artis román nyelvű irodalmi kör tagjai), majd sorra felolvastak egy-egy Bacovia-verset, a költemények sorát egy-egy dallal szakították meg. A költő kiválasztásánál amúgy fontos szempont volt, hogy versei elérhetőek legyenek román és magyar nyelven is, mondta Kiss Zita. George Bacovia „adta magát”, hiszen nemrég jelentek meg összes versei magyarul G. Katona József gencsi költő tolmácsolásában. A kétnyelvűség is fontos sajátossága volt a szombati felolvasásnak, hangsúlyozta a szervező, hiszen „ebben a kisvárosban nem egymás mellett, hanem egymással kell élnünk”.

A verseket és dalokat először csak a megjelent felolvasók hallgatták, ám nemsokára kisebb közönség is köréjük gyűlt, az ott játszó gyermekek és szüleik közelebb húzódtak, az esemény felétől kezdve pedig már tapssal jutalmaztak egy-egy produkciót. A tömbházak ablakaiban, erkélyein is egyre többen jelentek meg érdeklődően figyelve az eseményeket. „És éppen ez volt a lényeg”, mondta Kiss Zita, „hogy elvigyük, közel vigyük a verset az emberekhez”.

A következő versszerenádot szintén szombaton, május 19-én tartják, a helyszín pedig újra különleges: a román katona emlékműve mögötti füves rész, újra a tömbházak árnyékában. A soron következő „performanszon” a Nagykárolyban élő költők verseiből olvasnak majd fel, terítékre kerül G. Katona József, Kádár Ferenc és Sróth Ödön költészete.

 Fischer Botond