Közleményben reagált az Electrolux vezetősége
Utoljára módositva: 2019-03-21 10:45:52

Multiknál megszokott módon egy PR-cégen keresztül küldött közleményben fejtette ki véleményét a cégvezetés a többhetes sztrájkkal és annak okaival kapcsolatban. Úgy vélik, ők az egyik legjobb bércsomagot biztosító cég Szatmárnémetiben, és nem akarnak órabért emelni.

Miközben Szatmárnémetiben az elmúlt évek legnagyobb szakszervezeti megmozdulása készülődött, tegnap délután — messze nem véletlen időpont-megválasztással — az Electrolux vállalat vezetősége egy PR-cégen keresztül küldött sajtóközleményben hozta nyilvánosságra hivatalos állásfoglalását a már harmadik hete zajló munkabeszüntetéssel kapcsolatban. Mint fogalmaznak: „Az Electroluxnál mindennap felelősek vagyunk alkalmazottaink jólétéért, biztonságáért és elégedettségéért, s ez a felelősség kiemelten fontos számunkra. Mivel vállalatunk egy olyan területen fejti ki tevékenységét, ahol hatalmas a versenyhelyzet, hiszen napról napra újabb, modernebb háztartási gépek kerülnek piacra, vállalkozásunk fenntarthatósága érdekében szem előtt kell tartanunk tevékenységünk profithozamát is, amely szorosan összefügg azzal, hogy biztos és vonzó munkahelyeket tudjunk nyújtani alkalmazottainknak. A szakszervezetekkel való együttműködés, párbeszéd és kéréseikkel való azonosulás az első perctől prioritást jelentett számunkra, és természetesen továbbra is nyitottak vagyunk a szakszervezeti vezetőkkel való tárgyalásokra annak érdekében, hogy közös döntés és megoldás születhessen.

Első perctől tudomásul vettük a szakszervezeti vezetők azon kérését, hogy a romániai inflációnál nagyobb mértékben emeljük az alapfizetést, biztosítsunk jelenléti bónuszokat, valamint magánegészségügyi biztosítást alkalmazottainknak. Mindezen kéréseket teljesítettük is abban a javaslatcsomagban, amelyet bemutattunk nekik. A javasolt alapfizetés-emelés mértéke nagyobb, mint amekkora az infláció növekedése az idei első negyedévben, a jelenléti bónusszal és a magánegészségügyi biztosítással kiegészítve pedig a termelésben dolgozó alkalmazottaink alapfizetésének az emelkedése eléri a bruttó 11%-ot. A szakszervezeti vezetők negatívan véleményezték ezt a javaslatunkat, ugyanakkor egy másik, az előzőtől különböző kéréssel álltak elő, amelyben a termelésben dolgozó munkások alapfizetésének több mint bruttó 20%-os emelését kérték.

Romániában is ugyanazon elveket alkalmazzuk, mint bármelyik más országban, ahol az Electrolux jelen van — folyamatos megfigyelés alatt tartjuk a helyi munkaerőpiacon alkalmazott béreket, és kijelenthetjük: dolgozóink fizetését tekintve az egyik legjobb keresetcsomagot biztosító cég vagyunk Szatmárnémetiben. Javaslatunk által egy, a szatmárnémeti Electrolux termelési részlegén dolgozó munkás átlagfizetése 70%-kal lenne nagyobb, mint az országos minimálbér; ugyanakkor különböző juttatásokban is részesítjük dolgozóinkat: havi 350 lej értékű étkezési jegyek, évi bónusz, a 20%-os szociális hozzájárulás kompenzálása (kiegyenlítése?), vakációs utalványok. Mindezek mellett — mivel folyamatosan foglalkoztat alkalmazottaink egészségi állapota és életminősége — magánegészségügyi biztosítást, nyugdíjazási bónuszt és évi 28 napig terjedő pihenőszabadságot is biztosítunk. Az alkalmazottainkba való befektetés kiemelten fontos számunkra, ezért úgy véljük, a bércsomag kiegészítései igencsak jelentősek.

Jelen pillanatig 18 egyeztetési tárgyalást szerveztünk, és a továbbiakban is teljes nyitottságot tanúsítunk a szakszervezeti vezetőkkel való egyeztetési tárgyalásokra, konstruktív párbeszédre annak érdekében, hogy mielőbb megoldás szülessen a mostani helyzetre, és közös nevezőre jussunk. Ugyanakkor ezúton is köszönetet mondunk azon alkalmazottainknak, akik ebben a kényes helyzetben sem függesztették fel a munkavégzést, és nagyra értékeljük elhivatottságukat és megértésüket.”

A „szép csomagolás” ellenére nagyon is nyilvánvaló a konkrét tény: a cég vezetése nem hajlandó megadni azt az órabéremelést, amit a szakszervezet és értelemszerűen a munkások szeretnének megkapni, ugyanakkor az is nyilvánvaló (bármennyire kérték is a sztrájkolók), hogy egyhamar senki nem fog Szatmárnémetibe érkezni a svéd cégvezetéstől, hogy meghallgassa őket, és tárgyalóasztalhoz üljön velük.

 

 

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál fesztiválokra járni?
Igen, mert ott baráti társasággal bulizhatunk.
Nem, legfennebb néhány koncertre látogatok csak ki a barátokkal.
Már év elején megtervezzük, hogy milyen fesztiválokon veszünk részt.
Jobban szeretem a családi programokat.
Fesztiválok helyett a pihenést helyezem előtérbe.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. július 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...