×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Közös ünneplés az összetartozás jegyében a Kölcseyben

2017.03.15 - 18:04
Megosztás:
Közös ünneplés az összetartozás jegyében a Kölcseyben

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákjai közös ünnepi műsort adtak elő a szatmárnémeti iskola dísztermében, ezzel is kifejezve az összetartozást.

Rendhagyó március 15-i műsorral jelentkeztek idén a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai. A műsort közösen készítették a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákjaival, akik a Rákóczi Szövetség támogatásával érkeztek Szatmárnémetibe. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója elmondta, hogy ez az alkalom lehetőséget nyújt arra, hogy az iskolák megismerjék, hogyan látják mások az ünnepet, mi az, ami egy ilyen alkalomra készített műsorban fontos számukra. Az igazgatónő arról is szót ejtett, hogy a tanügyminisztérium erre a napra tervezte a képességvizsga és az érettségi próbafelmérőit, de a magyarul tanuló diákok kérésére erre a napra nem terveztek vizsgát, hogy a magyar diákok is tudjanak méltóképpen ünnepelni. Pataki Enikő hangsúlyozta: az ünnepnek akkor van jelentősége, ha a diák úgy érzi, számára fontos, hogy részt vegyen az ünnepeken, hogy akarja megmutatni azt, hogy vagyunk és büszkék vagyunk magyarságunkra, múltunkra és az értékeinkre. A mai diákok nem igazán értik, hogy huszonhét éve nem volt ilyen nyugodt, békés és jó hangulatú a március 15-i megemlékezés. Az akkori ünneplést megzavarták, az ünneplők bemenekültek a templomkertbe, majd hosszú ideig konfliktusokat gerjesztettek az emberek között. Tudomásul kell venni: ha nekünk nem fontos az ünnep, ha mi nem vágyunk rá, akkor senkinek sem lesz fontos, és feledésbe merül. Mi vagyunk március 15., mi vagyunk az ünnep, fogalmazott az igazgatónő.

Az eseményen részt vett Bukovics András budapesti vendégtanár, aki az elmúlt napokban rendhagyó órákat adott az iskolában. Az iskolai szintű ünnepségen szintén részt vettek a miskolci Lévai József Református Gimnáziumból érkezett vendégdiákok is.

Az ünnepi műsor nagyobb része a debreceni diákok előadásából állt, akik verseket mondtak és énekeltek. A szatmárnémetiek részéről Bessenyődi Judit szavalta el Bajza József Ébresztő című versét, ezzel a verssel szerepelt a Hazafias Versek Versmondó Versenyén. A műsor végén mindenki megtapasztalta az összetartozás érzését. A magyarországi diákok műsora hasonló volt a szatmárnémeti diákok által készített műsorokhoz. Éles Bulcsu, a debreceni iskola egyik tanára meghívást adott át a kölcseyseknek az április végén megrendezésre kerülő diáknapra.

Elek György