Közösen, egy cél érdekében
Utoljára módositva: 2013-12-20 09:47:29

A két csapat tagjai az SZFÚ szerkesztőségében

A SzékelyKapuk–ZöldKapuk program keretében csütörtökön szerkesztőségünkbe látogatott a kiskolcsi Aranycsapat és a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola Havasi Gyopár csapata, Győrbíró Sándor lelkipásztor, illetve Győrbíró Csilla vallástanár vezetésével. A tavalyi díjnyertes csapatok együtt vettek részt egy feledhetetlen nyolcnapos horvátországi üdülésen. A gyermekek élményekben gazdagon tértek vissza, s ezen emlékek hatására ebben az évben is szívesen vesznek részt a pályázatban, amelyben Haiduc Rodica biológiai szakos tanárnő is oroszlánrészt vállalt. A programban való részvételnek két célja van: az egyik a hagyományőrzés s az ezzel kapcsolatos tudás továbbadása, a másik cél az afrikai gyermekek megsegítését szolgáló gyűjtés. A két csapat közösen keresi fel azokat a helyeket, intézményeket ahol bemutatják betlehemes játékukat, majd ajándékként édességgel lepik meg vendéglátóikat, többek között tegnap a Szatmári Friss Újság munkaközösségét is.

A témához kapcsolódva tartotta fontosnak megjegyezni a vallástanárnő, hogy ma 10 órától kezdődik Szatmárnémetiben a Láncos-templomban a Csillagének a földért címmel meghirdetett betlehemes hagyományőrző találkozó, ahol 12 csapat mutatkozik be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Anyák elszabadulva
Ma, 18:25
Négy anya, akikben az egyetlen közös az, hogy gyermekeik egy iskolába járnak, elhatározzák, hogy összehoznak egy teljesen átlagos vacsorapartit, ahol végre borozgathatnak és pletykálhatnak kicsit úgy, hogy nem kell a férjeik és gyerekeik miatt aggódni. A vacsoravendégek a frissen elvált Jamie (Molly Shannon), "szuperanyu" Melanie (Bridget Everett), a túlstresszelt Emily (Katie Aselton) és legjobb barátja, a társadalmilag kirekesztett Kate (Toni Collette), aki el sem hiszi, hogy Emily rá tudta ve
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:00
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...