Közösen emlékeztek az 1956-os eseményekre
A hármas megemlékezés keretében a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai verses-zenés összeállításukat mutatták be, Póti Eduárd pedig az október 23-i események előzményeiről tartott előadást.
A XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményének, az 1956-os forradalom 58. évfordulójának alkalmából a Szatmárnémeti Református Gimnázium és a Szatmárnémeti Szent István Kör szervezett megemlékezést tegnap délután a Református Gimnázium dísztermében. Elsőként az iskola aligazgatónője, Vass Mária köszöntötte az egybegyűlteket, majd a magyarországi testvériskola közel 40 diákja elevenítette fel be verses-zenés összeállításában a forradalmi eseményeket s egyben átadta 1956 legfőbb üzenetét: nemet mondani a kizsákmányolásra és óvni a demokráciát. Ezt követően — a Református Gimnázium hagyományaihoz híven — Higyed Gyöngyi nyolcadik osztályos diákjai diaképekkel illusztrált műsorukban előbb a budapesti egyetemisták 16 pontos kiáltványát és a forradalom leverését követő megtorlásokat mutatták be, majd a Rédai Gabriella által megírt rövid prózai előadásban felelevenítették, hogyan reagáltak, hogyan élték meg az 1956-os forradalom kitörésének hírét — fülüket a Kossuth-rádió, majd a Szabad Európa adásaira tapasztva —a szatmárnémeti diákok.
A diákok műsorait követően Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke vezette fel Póti Eduárd történelemtanár előadását, amelyben az 1950-es évek Magyarországáról és a forradalom kitörésének előzményeiről, okairól beszélt.
Mint mondta, 1956 kérdését az elmúlt évek során már minden vetületből körbejárták, de ha egy megemlékezés során csak emlékezünk és nem aktualizáljuk azt, valamiképpen kivetítve saját korunkra, akkor nincs nyert ügyünk. Mindenképp látni kell az ok–okozati folyamatot és be kell látni az események mögé is, hiszen ott rejlik az igazság. „Az 1956-os forradalom nem önálló jelenség volt, egész láncolat vezetett el odáig, hogy 1956 megtörténhessen” — mondta. A közvetlen kiváltó okokat pedig az '50-es évek elején, a Rákosi-korszakban kell keresni, egészen pontosan 1948–49-ben, hiszen akkor alakult ki a tejhatalommal rendelkező, Rákosi Mátyás–Gerő Ernő– Farkas Mihály–Révay József alkotta négyesfogat. És ezzel itt elkezdődött a kommunizmus drámája is: egyik oldalon az ígéretek, a tervek — a másik oldalon a realitás és a bizonyíték, hogy az így nem működik. Ahhoz pedig, hogy a sztálinizmus működhessen, elsősorban tisztogatásra volt szükség: jöttek a koncepciós perek, a leszámolás a civil szervezetekkel és az egyházzal, és jött a „csengőfrász” — amikor megszólalt az éjszaka közepén, az ember nem tudta miért, de elvitték. A börtönbüntetésekkel, a munkatáborokkal párhuzamosan elindult a gazdasági katasztrófához vezető folyamat is, és a „szép jelentések” ellenére egyre tragikusabb lett a helyzet, és a gyors léptű, erőszakos kollektivizálás és a kuláküldözés miatt megjelent az élelmiszerhiány is. 1953-ban Sztálin „végre meghal”, a magyarországi társadalom picit fellélegzik és reméli: végre valami változás lesz, végre megreformálják és élhetőbbé teszik a kommunizmust. Nagy Imre megválasztásával két éven át valóban enyhül a terror és a nyomás, de a politikai instabilitás továbbra is megmarad — 1955-ben felmentik miniszterelnöki tisztségéből, és visszatérnének az 1953 előtti rendszerhez. De itt, ebben a pillanatban mondja azt a magyarországi társadalom: abból elég volt, és elégedetlenségét kifejezésre is juttatja.
Szabó Kinga Mária
