×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Közösségi összefogás szükséges

2018.02.12 - 11:01
Megosztás:
Közösségi összefogás szükséges

A szociális problémák súlyosbodnak, a szociális szolgáltatásokra fordított állami támogatás pedig apad. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet helyi szinten is keresi a megoldást.

Drasztikusan csökkent a 34/1998-as törvény alapján a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek által igényelhető állami támogatás összege. Míg 2017-ben több mint 24 millió lej volt a szubvenció értéke országos szinten, 2018-ban mindössze 18 millió lej. A szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára további súlyos csapás, hogy a szubvenció odaítélésének kritériumai nem teljesen átláthatóak, valamint az, hogy az ellátottankénti támogatás összege akár 77%-kal is kevesebb lehet, mint az elmúlt években.

Szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezet lévén a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetet is kedvezőtlenül érinti az állami szubvenció apadása. Láng László vezérigazgató elmondása szerint a helyzet nem könnyű, de bízik abban, hogy a közösség segítségével sikerül ezen is túljutni, mint annyi más nehéz helyzeten az évek során.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a Szatmári Római Katolikus Püspökség megbízásából végzi a keresztényi segítségnyújtást immár 28 éve. Jelenleg 1131 gyermeket és fiatalt, 249 sérült személyt, valamint 1311 időst lát el, további 130 nélkülöző számára biztosítja a napi étkeztetést, valamint 459 személy számára nyújt segítséget és tanácsadást, azaz összesen 3280 állandó ellátottja van.

A Caritas a 2018-as évre 15 egysége számára kért állami szubvenciót, tudtuk meg Láng Lászlótól, amelyek közül 4 kapta volna ezt meg: a sérült személyek bentlakásos foglalkoztatójaként működő alsóhomoródi Gyöngy Ház, valamint a szatmárnémeti, erdődi és nagykárolyi házi betegápoló központok, holott a minősítési eljárás során mind a 15 egység megszerezte a támogatásra jogosult státust. A szervezet csupán a Gyöngy Ház esetében vette igénybe a kapott szubvenciót. Ennek oka, hogy az állam a törvénymódosítások után csak a rezidenciális szolgáltatásokra biztosította a 2009-től érvényes, ellátottankénti havi 250 lejes támogatást. A három házi betegápoló központ esetében viszont 77%-kal csökkent a szubvenció összege, ami azt jelenti, hogy a havi 120 lej helyett idén mindössze 27,60 lejjel támogatja az állam egy beteg havi ellátását. A reális havi költségek betegenként ennek mintegy tizenötszörösét teszik ki, állítja az igazgató, a 120 lejes korábbi összeg is legfeljebb a súlyos szociális esetek 20–25%-ának ellátását fedezte, az idei támogatás összege pedig annyira kicsi, hogy nem éri meg azt a rengeteg papírmunkát, amit a szubvenció elszámolásához kérnek, ezért inkább lemondtak róla.

Az állami támogatás összegének ilyen drasztikus csökkentése és odaítélésének megvonása a minőségi kritériumoknak való megfelelés esetén is nem csupán a támogatás nélkül maradt intézmények ellátottainak a szolgáltatásokhoz való hozzájutását lehetetleníti el, hanem az ezekben az intézményekben foglalkoztatott mintegy 50 személy mindennapi megélhetését is. „Hosszú évtizedek kellettek ahhoz, hogy az egyházmegyei Caritas kiépítse a 30 intézményből álló szociális szolgáltatóhálózatát, ezekben egy elismerésre számot tartó szakmai színvonalat biztosítson, és egy kormányzati beavatkozással egyik napról a másikra, teljesen váratlanul és ilyen drasztikus módon a létbizonytalanságba sodorják ezeket az intézményeket” — jegyezte meg Láng László.

 

Helyileg próbálják orvosolni a bajt

A vezérigazgató kihangsúlyozta, hogy a Caritas egyetlen ellátottját sem hagyja cserben. A szervezet minden lehetséges fórumon megpróbálja bemutatni a lehetetlen helyzetet, és felhívással fordul a képviselőkhöz, a szakmai fórumokhoz, országos egyeztetések is történnek.

Az áldatlan állapot megoldására a Caritas már kidolgozott egy szükségtervet a költségek csökkentésére, de ez előreláthatóan nem fogja fedezni az állami szubvenció kieséséből származó deficitet. Az előző években a Szatmár megyei és a szatmárnémeti önkormányzat komoly szerepet vállalt fel a szociális szolgáltatások egy részének finanszírozásában — tájékoztatott Láng László, és hozzátette, bízik abban, hogy a 2018-as év folyamán is be tudják tölteni ezt a szerepet minden gazdasági megszorítás ellenére is. Nagy segítség volt a szervezet számára az is, hogy a megyeszékhely mellett más olyan települések önkormányzatai, amelyekben a Caritas szolgáltat, mint Erdőd, Mezőpetri, Nagykároly, Piskolt, Sárközújlak, Szaniszló, Szatmárhegy és Tasnád, támogatták a Caritas tevékenységét, ahogyan nagyon sok magáncég is fontosnak tartotta, hogy közvetlen adományokkal részt vállaljon a Caritas munkájában. „Mindent, amit a Caritas tesz, a közösségért és a közösséggel együtt teszi. Ilyen krízishelyzetben, amikor a szociális védőháló meggyengül, egy civil társadalom erejét bizonyítja, hogy képes helyi összefogással orvosolni a bajt” — állítja az igazgató.