Közzétették a chicagói egyházmegye papi pedofíliára vonatkozó dokumentumait
Utoljára módositva: 2014-01-22 10:08:43

Több mint hatezer oldalnyi olyan titkos egyházi dokumentumot tettek közzé kedden Chicagóban, amelyek első ízben engednek betekintést abba, hogy a “szeles város” érseksége az utóbbi évtizedek során hogyan tussolta el és hagyta büntetlenül a pedofíliát több tucatnyi pap esetében.

 

Az iratokat a chicagói érsekség és a pedofília áldozatai jogi képviselőinek megállapodása nyomán tárták a közvélemény elé. Ezekből egyebek között kiderült, hogy a gyermekeket megrontó papokat a néhai John Cody és Joseph Bernardin bíboros tudtával költöztették parókiáról parókiára és bűneiket a beleegyezésükkel hallgatták el a hívők elől az Egyesült Államok harmadik legnagyobb egyházmegyéjében.

A dokumentumokból egyebek között kiderült, hogy az 1997-ben hivatalba lépett jelenlegi érsek, Francis George annak ellenére sem távolított el az egyház szolgálatból egy kisfiúk és kislányok molesztálásával vádolt papot, hogy az amerikai püspökök 2002-ben megfogadták: nem lehet többé aktív lelkipásztor az, akit ilyen bűncselekménnyel vádolnak. Az érsek megpróbált közbenjárni annak érdekében, hogy egy papnak, akit két fiú megrontásáért ítéltek el, lerövidítsék a börtönbüntetését.

A 77 éves George érsek jelenleg Ferenc pápa engedélyét várja a visszavonulásához.

Az áldozatok ügyvédjei által az internetre feltöltött dokumentumok minden eddiginél alaposabb képet adnak arról, hogy az egyik legjelentősebb amerikai egyházmegye miképp kezelte a papi pedofília ügyét. A 70-es évekig visszanyúló iratok 30 pap ügyeit taglalják a közül, a legkevesebb 65 közül, akikkel kapcsolatban az egyházmegye szerint megalapozott gyermekmolesztálási panaszok érkeztek.

Az egyházmegye és az áldozatok képviselőinek megállapodása értelmében az esetekre vonatkozó vatikáni iratokat nem közölték. A 30 érintett többsége ellen nem indult büntetőeljárás. 14-en meghaltak közülük és kettejük kivételével egyikük sem pap már. Az egyházmegye jogi képviselője szerint az iratokban taglalt esetek 95 százaléka 1988 előtt történt és 1996 óta nem fordult elő ilyen incidens.

A chicagói egyházmegye az utóbbi 25 év alatt több mint 100 millió dollár kártérítést fizetett a papi pedofília áldozatainak, amit részben földbirtokainak eladásából, részben pedig kötvénykibocsátásból fedezett.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 22.
Ma különös gonddal tegyen eleget munkahelyi kötelezettségeinek és csak este pihenjen! Akkor azonban átadhatja magát a szerelemnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...