Kritikus szintű minimálbér-emelés
Utoljára módositva: 2018-02-21 18:04:37

A kisvállalkozások költséggazdálkodására volt maximális hatással az év eleji minimálbér-emelés.

Ezen a héten ülnek össze a Szatmár megyei kisiparosi kamarai (ACM) tagok, hogy átbeszéljék, milyen hatással van a kisvállalkozásokra a munkavállalókra hárított járulékok miatt megemelt minimálbér. Márkos Tibor kamarai elnök elmondta, a megbeszélést az teszi indokolttá, hogy a bérköltségek egyik hónapról a másikra 31 százalékkal lettek magasabbak amiatt, hogy január elsejétől 1900 lejre emelkedett a bruttó minimálbér az addigi 1450 lejes helyett. Szerkesztőségünk kérdésére, hogy tavaly év elején is volt minimálbér-emelés, annak mégsem lett katasztrofális hatása sem a gazdaságra, sem a munkaerő-piacra, Márkos elmondta, hogy eddig még sohasem volt 450 lejjel emelve egyik hónapról a másikra a legkisebb adható fizetés, a tavaly februári is kevesebb mint feleekkora, 200 lejes emelést jelentett.

A kisvállalkozásokra gyakorolt másik negatív hatás, a teljes munkaidős foglalkoztatás bérilletékeivel azonos szintre emelt részmunkaidős-foglalkoztatás megadóztatása, fejtegette a kamarai elnök, hiszen nonszensz ugyanannyi járulékot fizetni valaki után, aki négy vagy két órát dolgozik, miközben csak fele- vagy negyedannyit termel. Márkos szerint megoldás lehetne, ha a kormány piackutatást és terepmunkát végezne, mielőtt megnövelt kiadásokat erőltet rá a gazdaságra, tudatosulnia kellene, hogy kevés a román tulajdonú tőkeerős, bármilyen piaci változásnak ellenálló cég, egyik napról a másikra tengődnek a kisvállalkozások. A romániai és ezekhez hasonlóan a szatmári cégek nagy része is egy számjegyű profittal dolgozik, akkora a verseny, ilyen alacsony árrés nem teszi lehetővé a bérköltségek hirtelen és nagy mértékű növelését.

A minimálbér-emelés hatása maradandó lesz a kisvállalkozásokra nézve amiatt is, hogy főleg ezek esetében jellemző a minimálbéres alkalmazás. A munkavállalói közösség hetven-nyolcvan százaléka az ilyen cégeknél még mindig a kormány által megszabott minimálbért kapja, ebédjegyekkel, egyéb juttatásokkal kiegészítve.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...