Külföldön fognak tankolni
Utoljára módositva: 2014-04-02 10:37:28

Nem jó megoldás a fuvarozó cégek számára a 7 centes jövedékiadó-többletből 4 cent visszatérítése. Olyan kiélezett versenyhelyzet van, hogy ez a pluszköltség is sok cég végét jelentheti.

 

Péntekig Bukarestben tárgyalnak a közlekedési minisztérium és a kormány képviselőivel a két legnagyobb teherszállító szakszervezet képviselői, tájékoztatta lapunkat az Európai Szállítócégek Egyesülete 2002 (APTE 2002) Szatmár megyei fiókjának elnöke. Fodor Ferenc elmondta, a nemzetközi utakat járók nagyon nehéz helyzetben vannak, meg van kötve a kezük, mert olyan kiélezett versenyhelyzet van az európai fuvarozásban, hogy egy centet sem tudnának ráterhelni ügyfeleikre, nemhogy hetet, vagy akár hármat. Fodor és a fuvarozók nagy részének álláspontja szerint a literenkénti hétcentes jövedékiadó-többletből a szállítócégek számára visszatérített négy eurócent sem jelent megoldást, a péntekig tartó bukaresti tárgyaláson azt szeretnék elérni, hogy öt vagy hat eurócentet adjon vissza az állam a romániai töltőállomásokon kifizetett jövedéki adóból. Nagyon sokat jelent ez a hét cent, magyarázta Fodor, egy tíz kamionnal Európát járó átlagos cég számára ez havi kétezer eurós pluszkiadást jelent. Még ha négy centet vissza is ad az állam, mutatott rá Fodor, akkor is érdemesebb lesz például Lengyelországban tankolni, mint „lepapírozni” a visszaigénylést, megküzdeni a bürokráciával és három hónapot várni, amíg visszaadják a tankoláskor kifizetett jövedékiadó-többlet egy részét. Lengyelországban korábban is olcsóbb volt a motorina, tegnaptól pedig nagyjából nyolcvan banival kerül kevesebbe egy liter gázolaj, mint Romániában.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 16.
Nem sokat várt egy hivatásával kapcsolatos lépéstől, ám kellemesen fog csalódni, kiderül ugyanis, hogy akár élete nagy lehetősége is kialakulhat belőle.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...