Különös házasságra emlékeztek Erdődön

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságának csodálatos értékére és egyben tragikus misztikumára, a két ember komplex viszonyára emlékeztek tegnap délután Erdődön, ahol ezentúl a bástya földszinti termében viaszfigura-pár is emléket állít nekik.

Különös házasság - Mikszáth Kálmán jól ismert regényének történetét főleg a fantázia szülte, ám a való életben is vannak különös házasságok, melyek a nagyon különböző s mégis nagyon hasonló temperamentumok és a családi, édesapai ellenkezés ellenére mégis megköttetnek, majd rövid boldogság után véget érnek — ilyen volt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házassága is, akiket 170 évvel ezelőtt, szeptember 8–án eskettek össze az erdődi vár kápolnájában. Az évforduló alkalmából, az erdődi Petőfi Kör által hagyományosan megszervezett ünnepi megemlékezést fényét emelte Megyeri János szobrász őket nagyon is hűen ábrázoló alkotása: ahogy „a magyar történelem kemény legénye átöleli támaszt kereső, minden, a maga korában függetlenséget és zabolázhatatlanságot jelentő tevékenysége (cigarettázás, nadrágban járás, lovaglás) ellenére nagyon is érzékeny hölgyét.”

Azt nem tudni, 170 évvel ezelőtt ragyogott-e, de pénteken délután a lebukó nap fénye még különlegesebbé varázsolta az erdődi vár udvarát és a jelenlévők — mintegy kései násznépként — még közelebbinek érezhették az akkori eseményt, azt a házasságkötést, amelyre két évtized óta minden szeptember 8-án ünnepségek keretében emlékeznek a Petőfi Kör szervezésében. Az idei rendezvény különlegességét pedig még inkább erősítette az a viasszobor-alkotás, amely a bástya földszinti termének ablaka előtt áll, a világ egyik legtermészetesebb mozdulatában — fiatalember öleli át vállára hajló kedvesét. „Ettől az időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt világ.” — idézte Petőfi Szendrey Júliával való megismerkedésekor írt sorait Harsányi László római katolikus plébános áldását követően, röviden felidézve az 1847–es nyár eseményeit. „Boldog az a nemzet, amely ünnepelni tud, s ezen ünnepeink szorosan egybefűznek bennünket, hiszen Isten után a nemzet és a hovatartozás a legfontosabb.” — mondta. A szobrokat készítő budapesti művész, Megyeri János bevallotta: sok alkotására volt már büszke , de most még inkább az és megtiszteltetésnek érzi, hogy ezt a két figurát elkészíthette — nem csak a két személyiségnek, de az örök szerelemnek mementót állítva. S hogy a két viaszfigura mennyire kor-, élet- és jellemhű, azt mi sem igazolja jobban, mint Kereskényi Sándor muzeológus, aki a szokványos ünnepi beszéd helyett egyfajta műkritikaként fogalmazott meg néhány gondolatot a két alakhoz kapcsolódóan. „Az egyenes, határozott, önálló, tudatos Petőfi és a meghajló, támaszt kereső Júlia — ez a beállítás nagyon is megfelel a valóságnak. Petőfi, a magyar történelem kemény legénye volt, míg Júlia minden, a maga korában függetlenséget és zabolázhatatlanságot jelentő tevékenysége (cigarettázás, nadrágban járás, lovaglás) ellenére nagyon is érzékeny hölgy — két életformatípus jelenik meg, sugallva a konfliktusokat is. Az idill, a kölcsönös kiteljesedés korszaka 1846–tól 1848–ig tart, ezekben az években Júlia belesimul Petőfi világmodelljébe s ez megrázó módon benne van a szobrokban. Aztán következik 1849, a történelem örvényében a családi káosz korszaka, a kölcsönös szembefordulás, melynek ütközés pontja Petőfi politikai és katonai szerepvállalása volt: Petőfi sokáig hezitált, felöltse-e az egyenruhát, miközben Júlia nógatja erre, aztán Petőfi belelovallja magát a szerepbe, Júlia azonban ekkor már visszafogná — ma már tudjuk: mindketten tragikusan tévedtek. Nagykároly, Erdőd, Koltó s végül Mezőberény: itt a házasság égboltja végleg beborul, Petőfi elmegy s többet már nem találkoznak személyesen. Amíg saját pozitív szerepüket együtt alakították, addig erősek voltak. E két alak bonyolult, összetett fogalmát ragadja meg a művész, melyben benne van a bizonyosság és a biztonság örök illúziója.” — fogalmazott.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület üdvözletét tolmácsoló Muzsnay Árpád felidézte a húsz évvel ezelőtti eseményeket, amikor a házasságkötés 150. évfordulóján eldöntötték, hogy rendszeresítik az esemény évenkénti megünneplését. „Örvendek, hogy az erdődi Petőfi Kör ennyire ki tudta szélesíteni ezt a megemlékezést. Azon lehet vitatkozni: Kiskunfélegyházán vagy Kiskőrösön született-e Petőfi, de hogy feleséget Erdődről vitt, az biztos!” — mondta. A Varga Sándor színművész és Huber Asztrid szavalataival, s a börvelyi fúvószenekar megzenésített Petőfi-verseivel színesített ünnepség zárómomentumaként a jelenlévők, politikusok, határon innen és túlról érkezett küldöttségek helyezték el koszorúikat a várfal tövében, az emléktábla alatt.

Szabó Kinga Mária