Kultúránkat megőrizve emelkedhetünk fel

Közös felelősség a kultúránk egészét magában foglaló nyelvünk megőrzése — Sződemeteren, nemzeti imánk költőjének szülőfalujában szóltak erről a szombaton megtartott rövid, ám lélekmelengető ünnepség keretében az egybegyűltek.

Meghitt ünnepséget tartottak szombaton kora délután Sződemeteren. Nemzeti imánk költőjének szülőfalujában még aznap is munkálkodtak a kivitelezők, és ennek megfelelően egyre szebb a kívülről már teljesen felújított istenháza, éppen a belső felújítás zajlik. A Kölcsey Ferenc-központ másik két épülete, a vendég- és az információs ház már valósággal várja az oda érkezőket…

Sződemeter református gyülekezete jelenleg a Tasnádi Református Egyházközség szórványa, úgynevezett leányegyházközsége. Ennek megfelelően utóbbi szervezte meg az ünnepséget annak alkalmából, hogy Kölcsey 196 éve letisztázta a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményt, amely időközben nemzeti himnuszunkká lett. Pakulár István tiszteletes köszöntötte a maroknyi egybegyűltet, köztük a meghívottakat: Forró Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzőjét, ifj. Tolnay Istvánt, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesét, Holhoş Florint, a helybeli román ajkú görögkatolikus gyülekezet parókusát, Kruzslitz Imre tasnádi római katolikus plébánost, a budapesti Kölcsey Ház Alapítvány képviseletében Nagy Nóra alapítót és Nagy Ferenc kuratóriumi elnököt. Természetesen ott volt az ünnepi alkalmon a község polgármestere (mint ahogy az augusztusi főhajtásokon is rendre ott van), Marian Gheorghe, valamint Tasnád város alpolgármestere, Kiskasza Balázs.

„Magyar önazonosságunk összessége”

„Amire emlékezünk, azt nem akarjuk szem elől téveszteni, és semmiképpen nem engedjük, hogy a feledés homályába merüljön; illetve egyúttal jövőt jelentő jelzőoszlop mindannyiunk számára” — fogalmazta meg az egyházkerület helyettes püspöke, miért is kell legyen „emléknapja”, alkalma a magyar kultúrának. Forró László a rendezvény lelki megalapozásában értelmezte azt, hogy mit is jelent a „magyar kultúra” szóösszetétel. „Semmiképpen nem pusztán a mértékadó irodalmi, zenei és képzőművészeti alkotások összessége, hanem ennél azért mégiscsak mérhetetlenül több. Egyszerűen magyar létünk, magyar önazonosságunk összessége” — fogalmazott. „Így egészében ünnepelve, megőrizve és egyúttal továbbfejlesztve, így lesz számunkra áldás, megtartatás és felemelkedés” — tette hozzá a főjegyző, akinek buzdítására a jelenlévők közösen kérték Istent, hogy segítsen ebben.

A nagykárolyi egyházmegye — melyhez a tasnádi gyülekezet is tartozik — esperese beszédében rámutatott: „Amikor a magyar kultúra napján együtt megemlékezünk, akkor mindig oda lyukadunk ki, hogy minden kulturális alkotásunk, legyen szó költészetről vagy bármilyen más kultúrértékről, alapja a nyelv.” Nyomatékosította ugyanakkor: „A mi felelősségünk, hogy ezt megvigyázzuk, megőrizzük. S ez nem csak a lelkipásztor, nem csak a pedagógus, nem csak az elöljáró felelőssége, hanem minden szülő, nagyszülő felelőssége és áldott szolgálata. Ma, 2019-ben, a magyar kultúra napján azt kívánom, hogy az egész Kárpát-medencei magyarságot és a világ minden magyarját segítse meg abban az Isten, hogy megőrizze nyelvét, kultúráját, értékét, és továbbadja azt.”

„Nemzeti sajátosság, hogy nemzeti ünnepeinken arról szólunk, arra emlékezünk, ami összeköt és megtart bennünket határokon átívelően” — emelte ki a házigazda tiszteletes. Vallotta ugyanakkor, hogy „egy nemzet ereje, életképessége, jelleme, szerepe a világban a kulturális sajátosságaival mutatkozik meg.” Mint kifejtette, míg Kölcsey Ferenc írásban, költészetben foglalta össze a nemzeti hitvallást, de „a magyarság még számtalan formában kinyilváníthatja ezt a hitvallást”. A néptáncunkban, a népdalban, a népzenében mind-mind megtalálható ez a hitvallás — húzta alá —, amely megjeleníti „az ember és ember, férfi és nő, férfi és férfi vagy nő és nő közötti kapcsolat mibenlétét vagy akár magához a Teremtőhöz fűződő viszonyt”.

Háza a helyieknek és az odalátogatóknak

A beszédek után a koszorúkat helyezték el. Kő Pál Kölcsey-szobrát 1991-ben leplezték le a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ennek másolata található meg Sződemeteren, nem messze a szülőházától. Virágkölteményt helyeztek el több világi és egyházi intézmény nevében, de talán a legmeghatóbb momentum az volt, amikor Pakulár István és a helyi szórványgyülekezet egy idősebb tagja közösen tettek le egy szép kis koszorút. A lélekmelengető pillanatok közé tartozik az is, amikor a közösség együtt és fennhangon énekelte el nemzeti imánkat, a Kölcsey által megírt Hymnust.

A télhez képest enyhe időjárás fogadta az ünneplőket idén, ám időközben metsző szél támadt fel, bizony jólesett a szeretetvendégségre való meghívás, amelyet a tiszteletes mondott el mindenkinek. Első alkalommal a központ vendégháza szolgált otthonakénta kötetlen beszélgetésnek, az „ünnepség levezetésének”. Hiszen ez lesz a feladata: teret biztosítani a megemlékezésre és a jövőről való közös tanakodásra.

Megyeri Tamás Róbert