×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Kutatás a vidék jelenéről és jövőjéről

2017.10.20 - 12:38
Megosztás:
Kutatás a vidék jelenéről és jövőjéről

Szilágyi Levente, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének munkatársa és a Szatmár Megyei Múzeum néprajz szakos muzeológusa Szatmár megyét is érintő kutatásairól nyilatkozott szerkesztőségünknek.

— Néhány éve Budapesten él és dolgozik, de a munkája — több kutatási projekt által — továbbra is ide köti. Mi ezeknek a projekteknek a lényege?

— Két nagy, egyenként négyéves projektről van szó, az egyik már lezárult, a másik javában zajlik. Előbbi 2011–2015 között futott, és Magyarország hármashatárainak vizsgálatát célozta. Ebben én a magyar-román-ukrán hármashatár térségében végzett néprajzi terepmunka szervezéséért és lebonyolításáért feleltem másodmagammal, először csak részt vevő kutatóként, a kutatás második évétől pedig már az intézet munkatársaként. A jelenleg is futó kutatásnak a címe: Párhuzamos ruralitások, a vidékiség (lét)formái négy erdélyi kisrégióban. A kutatásban több magyarországi és erdélyi intézmény kutatói vesznek részt. Az MTA BTK Néprajztudományi Intézet, a marosvásárhelyi Sapientia Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, illetve személyemen keresztül a Szatmár Megyei Múzeum kutatói, oktatói tagjai a kutatócsoportnak. A kutatás arra keresi a választ, hogy miként élték meg a rurális közösségek a rendszerváltást, a magántulajdon visszatérése milyen kihívások elé állította ezeket a közösségeket, illetve milyen gazdasági, társadalmi, politikai stratégiákkal próbáltak alkalmazkodni az új kontextusokhoz. „A tervezett kutatás négy erdélyi régió közelmúltjának és jelenének vizsgálatára összpontosít. A terep kiválasztását az eltérő földrajzi-kulturális környezet indokolta: a határ menti Szamoshát és a Nagykároly környéki falvak, a nagyvárosi övezetként működő Marosvásárhely környéke, illetve két székelyföldi kistérség — Nyárádmente és Hegyalja falvai — mint egymástól eltérő, sajátos területek szolgálnak a kutatás helyszínéül. A kutatás tárgya a 2007-es (romániai) EU-csatlakozás nyomán annak hatására is létrejött társadalmi, kulturális és gazdasági változások vizsgálata. A kutatás arra keresi a választ, hogy a vidék hogyan élte meg a változásokat, a vidékiségnek, paraszti vagy utóparaszti gondolkodásformának és gyakorlatnak milyen — hasonló, eltérő vagy egymást kiegészítő — változatai születtek vagy maradtak fenn. A megcélzott régiók, amelyek különbözőképpen élték meg a történelmet, a társadalmi és kulturális változásokat, folyamatokat, más — olykor egymástól élesen eltérő — felfogásokat, egyéni és közösségi kapcsolatrendszereket, gazdálkodási, megélhetési formákat alakítottak ki. A kutatás ennek a változásnak a feltárására, a különbségek és hasonlóságok összefüggéseinek értelmezésére törekszik, a vidékiség három területét vizsgálja. A kulturális vetület: hogyan éli meg identitását, hogyan kezeli hagyományát (őrzi, elveti, átalakítja) a közösség? A társadalmi vetület: a népességmozgás (pl. vendégmunka, elvándorlás) nyomán milyen kapcsolatrendszerek és közösségformák jönnek létre? A gazdasági vetület: a vidéki gazdálkodás átalakulása, a pályázatalapú fejlesztések, beruházások nyomán milyen egyéni és közösségi gyakorlatok működnek?”

— Hogyan történik ez a kutatás a Szamos mentén?

— A Szatmárnémeti és Nagykároly melletti kisrégiókban ugyanazzal a Borbély Sándorral dolgozom együtt, akivel a hármashatáros kutatást is közösen végeztük. Szatmárnémeti közelében a város és a magyar-román határ közé ékelődő településeket vizsgáljuk a Szamos mindkét partján. Így Vetés és Óvári az egyik oldalon, valamint Szamosdara és Atya a másik oldalon, de igyekszünk kiterjeszteni a terepmunkát Pusztadarócra és Lázárira is. A másik kistérség a Nagykároly környéki sváb falvak alkotta településcsoport, itt Csanáloson, Mezőfényen, Kaplonyban és Csomaközön tervezünk intenzív kutatómunkát. Közismert vagy legalábbis úgy számon tartott, hogy a sváb falvakban még a kollektív gazdaság is másként, jobban működött, és másként történt a szocialista gazdaságszervezetből a piacgazdaságba való átmenet is. A kutatás négy éve alatt a néprajzi, antropológiai és szociológiai módszerek segítségével szeretnénk feltárni ezeknek a kisrégióknak a gazdaság- és társadalomtörténetét olyan néprajzi-antropológiai fogalmak mentén, mint a dekollektivizáció, utóparasztosodás, újraparasztosodás, demodernizáció, hagyománytalanítás, mobilitás, és még sorolhatnék párat. Ezek mind olyan folyamatokat ragadnak meg, melyek egyfelől a teljes romániai vidéki társadalmat érintették, de mélységében vizsgálni csak lokálisan lehet őket. Az, hogy milyen lehetőségekkel tudtak élni az emberek, vagy éppenséggel milyen lehetőségeket szalasztottak el, csak településenként feltárható és elemezhető, de a kutatás végére természetesen egy átfogó képet szeretnénk felvázolni ezekből.

— Mit jelent például az újraparasztosodás?

— A rendszerváltást követően a szocialista ipar rövid időn belül összeomlott. A korábban a városba költözött gyári munkások közül sokan visszaköltöztek a falvakba, és paraszti típusú tevékenységbe fogtak a megfelelő tudás és eszközök nélkül. Ezek az emberek egy-két évig kínlódtak, aztán rájöttek, hogy nem tudják jövedelmezően működtetni a kényszerűségből újraalakított családi gazdaságokat. A kutatás párhuzamosan folyik a négy kistérségben, eredményként egy jól összevethető Erdély-elemzést szeretnénk bemutatni.

— Mit jelent ma a vidék?

— Teljesen mást jelent Romániában, mint mondjuk Ausztriában vagy Belgiumban. Ma már itthon sem beszélhetünk hagyományos értelemben vett faluról, ugyanis a falu megszűnt akkor, amikor megszűnt a parasztság mint történeti-társadalmi kategória, amely egy önálló társadalmi tényező volt évszázadokon keresztül. Ma már nem beszélhetünk hagyományosan értendő parasztokról, a parasztság jóval több mindent jelentett annál, mint mondjuk azok összessége, akik a földet művelik, a parasztság gazdasági struktúrát, mentalitást, kulturális beágyazottságot, sajátos világképet jelentett. Ezek mind felszámolódtak nálunk a kommunizmus idején. A paraszttalanítás a kommunista hatalom egyik célkitűzésévé vált, mert a parasztság számára megbízhatatlan és ezért veszélyes társadalmi réteg volt.

A rendszerváltáskor sokat számított, kik voltak benne a kollektív gazdaság vezetőségében, kik voltak azok az emberek, akik akkor tehettek valamit. Sok esetben külső emberek voltak, akiknek nem volt érdekük átörökíteni a közös vagyont, hanem a maguk céljainak megfelelően számolták fel azt. A visszaélésekre való emlékezés a mai napig fájó sebeket jelent a települések nagy részén.

— Most mi a különbség a város, illetve a vidék és a falu között?

— Sok különbséget felsorolhatnánk, rengeteg szempontrendszer szerint szokták kategorizálni a rurális-urbánus területeket. Bizonyos szempontok szerint a város és a falu között lehet, hogy csak az a különbség, hogy utóbbiban jó a levegő, vagy sokkal több biotermékhez jutnak hozzá az ott lakók. Nálunk a falu sok esetben egyet jelent a szegénységgel és az elmaradottsággal, de az elhagyatottsággal mindenképp. Sok országban a vidék (ott sem feltétlenül falvakról beszélnek) gyakorlatilag mindent biztosít, amit egy város (posta, rendszeres közlekedés stb.) nyújtani tud infrastrukturálisan, nem pedig kulturálisan mondjuk. Nem azt akarom mondani, hogy nincs különbség a vidék és a város között, hanem azt, hogy nem annyira éles a kontraszt, mint nálunk, a vidéken élők életminősége akár jobb is, mint a nagyvárosiaké.

— Szatmár megyében milyen településeken kutatott az utóbbi időszakban?

— Havonta négy-öt napot töltök Szatmár megyében, idén legtöbbet Óváriban kutattam, de voltam Szamosdarán és Vetésen. Többször jártam Nagykároly környékén is. Az a cél, hogy minél több emberrel beszéljek, minél több hosszú, úgynevezett mélyinterjút és életútinterjút készítsek. Amikor valaki elmondja, hogyan élte meg gyerekkorától kezdve az eseményeket és a hétköznapokat, olyankor a személyes történelmen túl a közösség történetei, értékrendjének változásfolyamatai is felsejlenek. Több ilyen interjú árnyaltabb, gazdagabb képet ad. Ez a néprajzi módszer lényege, alulról, belülről közelítjük meg a vizsgálatunk tárgyát. Kérdőíves felmérés is lesz főként szociológiai, szociográfiai, gazdálkodástörténeti jellegű kérdésekkel.

— Tudna esetleg mondani valamit az itteni eredményekről?

— Konkrét eredményeket leginkább csak a jövő év második felében remélek. Konferencia-előadások, tanulmányok, esetleg kiállítás formájában fogunk beszámolni. Jelenleg az adatgyűjtés zajlik, de folyamatokat természetesen már regisztráltunk. Óvári például számomra nagyon kedves helyszín. Itt azt tapasztalhattuk, hogy egy zömében földműveléssel foglalkozó népesség fokozatosan ipari munkássággá alakult. Ahol már a kommunizmus idején is piacra termeltek, nagyon sokan árultak a szatmári piacokon, a rendszerváltást követően pedig bátran próbálkoztak állattenyésztéssel, agrárvállalkozással, ott most a közeli ipari parkok a legnagyobb munkáltatók. A kötött idejű, rendszerint több váltásban végzett munka után nem marad idő és energia a háztáji munkára, de nem is akarnak időt szakítani rá, mert a fizetés elég a megélhetéshez, nem kell megtermelni, meg tudják vásárolni azt, amire szükségük van. A gazdasági berendezkedés átalakulásával a mentalitás is átalakul, ezek egymásra hatva befolyásolják a családi gazdaságszerkezetet, a családszerkezetet, de az egyéni világképet is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez rossz dolog lenne, ez egy más kontextus, amelyet meg kell tanulnia kezelni a közösségnek, közösségeknek. Ha Vetéssel kellene összevetni Óvárit, azt mondanám, hogy utóbbi hagyományosabb közösség, Vetést hamarabb elérték a modernizációs folyamatok, nagyon sokan kiköltöztek ide Szatmárnémetiből, Vetés szuburbanizálódása gőzerővel zajlik, ez pedig jelentős változásokat eredményezett, elég csak a lokális hierarchia átrendeződésére gondolnunk.

 

Elek György