Kutyamóka

Igen, még mindig emlékszem arra a napra a kutyám, Boszi fiatalkorából, amikor sikerült neki mosolyt csalnia a családom arcára egy esős, őszi délután. Lementem a földszintre, mert már meguntam fent csodálni az ablakon lefolyó, vidám vízcseppeket. Boszi, a kutyám, abban a pillanatban előttem termett és boldogan kezdte csóválni a farkát. Ő volt a házban az egyetlen vidám élőlény. Megsimogattam, majd leültem a kanapéra a nővérem, Melissza és a bátyám, Ádám közé. Ők éppen valami dokumentumfilmet néztek a gyíkokról. Érdekesnek tűnt. Pár perc múlva a szüleim is csatlakoztak hozzánk.

— Mit néztek? — kérdezte kíváncsian édesapám.

— Gyíkokat. Csatlakoztok? — válaszoltam, mivel a testvéreim belemerültek a hüllők világába.

A szüleim leültek a fotelekbe.

Pár perccel később hatalmas csattanást szűrődött ki a konyhából.

— Mi lehet ez? — kérdezte édesanyám.

Mindannyian kisiettünk a konyhába, hogy megnézzük mi lehet a zaj forrása. Amikor kiértünk, egy vicces látvány tárult a szemünk elé: Boszi a fején egy edénnyel, mancsaival a szekrénynek támaszkodva, körülötte kutyatáp szétszórva. Mindannyian felnevettünk.

— Jajj, te kis buta! — csóválta meg a fejét Melissza.

A kis kutya felém baktatott. A fején még mindig rajta volt az edény. Levettem a nehéz fémtárgyat, mire ő hálából megnyalta a kezem, majd odasietett a földön lévő kutyakekszhez, hogy megegye, de addigra Ádám felseperte a rendetlenséget.

Így történt hát Boszi ügyetlenségéből egy nagy kutyamóka, amiből a kutyus megtanulta, hogy ne legyen mohó soha.

Galambosi Krisztina, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, V. A osztály

A Családi Hétvége és a Gyermeknap apropóján arra kértük a gyerekeket, osszák meg velünk kedves családi történetüket, olyan hétköznapi vagy ünnepi pillanathoz kapcsolódó élményüket, mely a család összetartozását példázza. A kisebbektől rajzokat kaptunk, melyeket IDE kattintva tekinthet meg.