×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Külföld

Lakásárak: két évtizedes csúcs a magyaroknál

2019.01.15 - 16:00
Megosztás:
Lakásárak: két évtizedes csúcs a magyaroknál

További drágulást mutat az egyik nagy ingatlanközvetítő tavalyi utolsó negyedéves elemzése. A fővárosi téglalakások után a panelek is elérték a félmillió forintos négyzetméterárat, és már vidéken is minden harmadik ingatlanért legalább húszmilliót fizettek.

A válság utáni visszarendeződés folytatódott, az árak növekedése sem állt meg a tavalyi év végén – összegzett friss elemzésében a Duna House (DH). A 2018 utolsó negyedévének lakáspia­cát áttekintő Barométer című kiadvány szerint a fővárosi panellakások négyzetmétere már félmillió forint környékén mozgott az év utolsó hónapjaiban. A téglalakások budapesti átlagára meghaladta ezt az árszintet, sőt Budán és a belvárosban már a 700 ezer forintot is.

Tízből négy eladott ingatlan Budán legalább 750 ezer forintos négyzetméteráron, Pesten 600 ezer forint fölötti áron kelt el a tavaly október–decemberi időszakban. Ennek megfelelően a jellemző eladási ár is az egyre magasabb kategóriák felé tolódott: Budán a lakások több mint negyven százaléka negyvenmillió forintot meghaladó összegért cserélt tulajdonost.

A fővárosban 2018 végén a 40-60 négyzetméteres ingatlanok voltak a legkeresettebbek. Vidéken a közép-magyarországi régiót leszámítva a 40-80 négyzetméteres ingatlanok szerepeltek az adásvételek több mint felében, Pest megyében a 100-120 négyzetméteres otthonok is a keresettek közé tartoztak. Pest megyében 2017 utolsó negyedévében az ingatlanok 17 százalékáért, tavaly év végén már 21 százalékáért fizettek legalább 35 millió forintot.A többi megyében húszmillió forintnál látszik efféle határ: míg 2017 végén az otthonok 22 százaléka került legalább ennyibe, tavaly október–decemberben már csaknem minden harmadik ingatlan ennyiért cserélt gazdát. Az összegzés szerint Budapesten a legtöbb új építésű ingatlant a XIII. kerületben kínálják, a legmagasabb árak pedig az V. kerületet és a budai kerületek egy részét jellemzik. Az új lakások négyzetméterára 728 ezer forint volt budapesti átlagban.

Az áremelkedést jelzi az is, hogy a cég valamennyi típusra kidolgozott árindexe elérte a válság előtti, 2008 eleji reálértékét. Az akkori száz százalékot utolsóként a nyugat-magyarországi téglalakások hozták be, éppen a vizsgált tavalyi negyedik negyedévben. Jellemzően a panellakások drágulása volt nagyobb ütemű ebben a tízéves időszakban, a budapesti panelek árindexe például a 2008 elejihez képest több mint másfélszeresére nőtt a tavalyi év végére.

Az elemzés szerint a növekvő árakhoz stabil hitelpiaci mutatók párosulnak. A fővárosban és agglomerációjában a tavalyi utolsó negyedévben meghaladta a 15 millió forintot a felvett hitelek átlagos összege, Nyugat-Magyarországon valamivel több mint tízmilliós, Kelet-Magyarországon mintegy kilenc és fél milliós kölcsönt kaptak a lakásvásárlók. Az év utolsó három hónapjában is a húszéves időtávra felvett jelzáloghitelek voltak a legnépszerűbbek.

Forrás: https://magyaridok.hu