×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Lampionos felvonulás Nagykárolyban is

2015.11.12 - 12:50
Megosztás:
Lampionos felvonulás Nagykárolyban is

Pénteken, november 13-án ismét lampionos felvonulásra kerül sor Nagykárolyban.

 

17 órai kezdettel a Szentlélek római katolikus templomban német nyelvű szentmisét mutatnak be, majd németül, magyarul és románul szólnak a Tours-i Szent Márton életéhez kötődő legendákról. 17.30 órakor a templom előtti térről indul a lampionos felvonulás, melyen a korábbi évek hagyományait követve ismét sok diák és óvodás vesz majd részt szüleikkel, pedagógusaikkal együtt. A menet a Kossuth-kertig halad a mezőfényi fúvósok vezetésével. A nagykárolyi 1-es Számú Napköziotthon több csoportja is felvonul majd, ők a programot követően a tanintézmény Progresului utcai épületébe mennek, ahol közösen elevenítik fel a Márton-naphoz kapcsolódó hagyományokat, miközben zsíros kenyeret és meleg teát fogyasztanak.