Lángost sütöttek az elméletisek
Utoljára módositva: 2014-06-21 14:25:11

Lezajlott a magyarországi szakasz is a nagykárolyi Elméleti Líceum és a polgári József Attila Gimnázium közös projektje keretében.

 

„Ismerjük meg Nagykároly és Polgár értékeit!” — ezt a címet viseli az a projekt, melyben a nagykárolyi Elméleti Líceum és a polgári József Attila Gimnázium és Szakközépiskola vesz részt. A Határtalanul! program — amelynek keretében ez a projekt is zajlik — célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A programot Magyarország kormánya, illetve az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő finanszírozza.

A nagykárolyi és a polgári iskola részvételével zajló projekt révén — a két város népszerűsítésén túl — azt kívánják elérni, hogy a diákok a kapcsolatépítés mellett megismerjék egymás kulturális, gasztronómiai, turisztikai értékeit, hagyományait. Korábban, a nagykárolyiak irányításával, megismerkedtek Szatmár megyével a magyarországi partnerek, míg június első hetében a polgáriak látták vendégül a nagykárolyiak csapatát.

Menţiu Gabriella, az Elméleti Líceum földrajztanárnője elmondta, élményekben és tapasztalatokban gazdagon tértek haza a kirándulásról. Polgári tartózkodásuk első napján fogadta őket a város polgármestere, Tóth József is, aki kiemelten beszélt arról, hogy nagyon örül, amiért a két város között immár nem csak sport- és önkormányzati szinten tapasztalható együttműködés, hanem iskolai szinten is. Arról is beszéltek, hogy milyen előnyökkel jár az, hogy Polgár három megyével határos, illetve közelében halad el az autópálya is.

A tapasztalatcserén kívül a diákok részt vettek egy gasztronómiai fesztiválon, ellátogattak Tokajba, ahol elsajátíthatták a borkóstolás alapjait. Később megismerkedtek a matyó hagyományokkal, hímzéssel, festett bútorokkal, de készítettek kenyérlángost is, így testközelből figyelhették meg a kemencében való sütés fortélyait. A kirándulás egyik napján a helyi strandon „lazíthattak” a projekt résztvevői.

A projekt nem merült ki ebben a két kirándulásban, hiszen tájékoztató internetes oldal is készül, amely az elsajátított információkat éppúgy tartalmazza, mint a felkeresett helyszíneket.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Tapasztalt szakácsot keresünk Ausztriába. Telefon: 004369911015847.
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 20.
Ha némi kockázattal jár az ismerkedés, főleg ha sikerélménnyel zárul, az csak tovább növeli önbizalmát. Most sem lesz ez másként, ha megteszi az első lépést.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...