×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Lát esélyt a kivitelezésre

2014.04.01 - 09:42
Megosztás:
Lát esélyt a kivitelezésre

Szatmár megye magyar alprefektusának beiktatásán részt vett Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is. A lehetőséget kihasználva Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere is a megyeszékhelyre utazott, hogy személyesen tudjon egyeztetni a miniszterrel az Apaserv Rt. által irányított Masterplan végrehajtásával kapcsolatban.

Mint ismeretes, hetekkel ezelőtt Kovács Jenő portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy az Apaserv Rt. képviselőivel, Dan Stegereannal és Leitner Jánossal terveztek egy közös utat Bukarestbe, ahol Korodi Attilával szerettek volna tárgyalni a Masterplan kapcsán. „Az eddigi személyes tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy olyan szakember Korodi, aki minden tőle telhetőt megtesz, ha tudja, hogy megfelelő ügyet támogat. A legutóbbi tanácsülésen az a döntés is megszületett, hogy a nagykárolyi Szőlőst is rácsatlakoztatjuk az ivóvíz- és szennyvízvezeték-rendszerre. Ha sikerül végrehajtani a Masterplant, akkor ez azt jelenti, hogy Nagykároly 56 utcáját feltúrják jövőre, plusz a Szőlőst” — magyarázta Kovács.

A múlt héten Szatmárnémetiben tartott tárgyalás Korodi Attila, Kovács Jenő, Leitner János és Riedl Rudolf részvételével zajlott. Kovács a beszélgetés részleteiről annyit mondott, hogy a miniszter, bár biztosította segítségéről a feleket, azt kérte, sürgessék a projekt végrehajtását és a nagykárolyi önkormányzat tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy a Szőlős is csatlakozzon az ivó víz- és szennyvízelvezető-rendszerhez. A munkálatok költségeit a licitekből fennmaradó pénzekből tudják finanszírozni, mondta a miniszter.

Kovács Jenő kifejtette, hogy a nagykárolyi önkormányzat elkészítteti a kivitelezési tervet, s ha minden a tervek szerint alakul, lát esélyt arra, hogy a 2014–2020-as pályázási időszakban erre is elkülönítsenek pénzalapokat.

„Pluszmunkát jelent a Szőlős és pluszkiadást is, azonban nagy előnnyel járna, ha sikerülne itt is kivitelezni a munkálatokat, mert akkor nem kellene a városnak ezt a részét ismét feltúrnunk. Így is hatalmas felfordulás várható Nagykárolyban a csatornázási munkálatok ideján” — mondta Kovács.