×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
14 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Látogassanak ki a felvonulásra!

2018.10.13 - 10:42
Megosztás:
Látogassanak ki a felvonulásra!

Ma délután, a hagyománynak megfelelően az első őszies hónap idusán tartják meg a nagykárolyi és a környező falvak csőszeinek részvételével zajló közös, nagy szüreti mulatságot és felvonulást Nagykárolyban.

A rendezvény ebben az évben kibővül a nyírteleki asszonykórussal, amely szintén részt vesz az eseményen. A hagyományápoló csoport tagjai bordalokat fognak énekelni, a tánccsoport tagjai pedig szatmári táncot adnak elő.

A szüreti felvonulás útvonala a korábbiakhoz hasonlatos, azaz az amfiteátrumban lesz a gyülekező. Kora délután elkezdődik a felvonulás, valamint a körülbelül tíz településről érkező csoportok egy része bemutatja itt a táncösszeállítását. Ezután a nagytemplom felé vonul a sokadalom, ahonnan a Kaplonyi úton, a Zsinór (Ágoston) utcán érkeznek meg a szatmári útra. A Fatimai Szűz Mária-templom előtti téren ismét bemutatják a táncokat, csakúgy, mint a katonai emlékmű előtti téren. A bál ezúttal is a Victoria rendezvényházban lesz, s a zenéről idén is a RetroMánia zenekar fog gondoskodni. Lesz tombolasorsolás, illetőleg a tánccsoportok is bemutatják majd az összeállításaikat. A szervezők abban bíznak, hogy a kedvező időjárás sokakat arra ösztönöz majd, hogy kilátogassanak a helyszínekre és közösen élvezzék a látványos hagyományőrző programot.