Látogatóban a piarista nővéreknél

Több gyermekkel és az új épület gazdagabb lehetőségeit kihasználva telnek a piarista nővéreknek napjai Nagykárolyban. A nővérek az egykori zárda épületébe családtípusú gyermekotthonuk bővítése érdekében költöztek át több mint öt hónappal ezelőtt.

Több mint öt hónap telt el azóta, hogy Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök ünnepélyes keretek között megáldotta a piarista nővérek gyermekotthonának új épületét Nagykárolyban. A nővérek az egykori zárda épületébe családtípusú gyermekotthonuk bővítése érdekében költöztek át. A korábbi két család helyett itt már négycsaládnyi gyermeknek akartak otthont biztosítani: gondoskodni a már általuk nevelt fiatalokról és új gyermekekről egyaránt. Öt hónap elteltével felkerestük a ház vezetőjét, Keresztről nevezett Judit nővért, aki a beköltözés óta eltelt idő fejleményeiről számolt be.

Ahogy kérdésünkre elmondta, a tervezett négy család létrehozása sikerült, ebből a két korábbi lánycsalád a legnépesebb, de büszkék a kisgyermekes és a még gyarapodásra váró fiúcsaládra is. Minden családot egy-egy nővér vezet. Gyermekotthonukban amúgy összesen huszonhat gyermeket nevelnek, napközijüket pedig negyven gyerek és fiatal látogatja rendszeresen. A napközisek a tanítás után érkeznek, és a meleg ebéd elfogyasztása után pedagógusok segítségével készülnek fel a következő tanítási napra. Ágnes nővér szerető felügyeletében töltik a délutánt, mielőtt hazatérnének saját családjuk körébe. Judit nővér beszélgetésünkben fontosnak érezte hangsúlyozni, munkájukban komoly segítséget jelent, hogy a polgármesteri hivatal az ebéd támogatásával hozzájárul a napközi hatékony működéséhez.

A gyermekotthon megőrizte a korábban is élő bensőséges légkört, de az új lakótér kialakításával még családiasabb lett: „A házunkat hivatalosan Oasis Mater Celestinának hívjuk (Celestina anya oázis) — a házainkat ugyanis szerte a világon oázisoknak nevezik —, a gyermekotthont és a napközit foglalja magába. Nagy öröm számunkra, hogy az új helyen még szorosabb a kapcsolatunk a napközivel, mert minden általunk nevelt gyermekre a sajátunkként tekintünk. Sok szempontból átalakult ugyanakkor az életünk. Az épületen belül, a meglévő helyiségekből úgy alakítottuk ki az életterünket, hogy jobban érvényesüljenek a családi együttműködés jellemzői. A gyerekeknek nagyobb tér áll a rendelkezésükre a családokon belül. A közös étkezések, pihenés, tanulás, játék kiegyensúlyozott környezetet teremt az egy-egy családban növekedő gyermekek és fiatalok számára. Másrészt a családon kívüli foglalkozások tovább gazdagítják a nevelési tevékenységünket a legkülönbözőbb területeken.

Az, hogy kápolnánk is legyen, különösen fontos volt a tervezés és a munkálatok során, és nagy kegyelem számunkra, hogy megvalósult. A kápolnában minden szombaton szentmisén veszünk részt a gyerekekkel. Hálával említem városunk plébános atyáit, akik szolgálatukkal lehetővé teszik ezt számunkra. A kápolna teret ad reggeli és esti imaalkalmainknak, és tervezünk egy hosszabb, egész hétvégét felölelő lelkigyakorlatot is szervezni. A gyerekek maguk is tevékeny részesei családjaik imaéletének, az esti imák alkalmával családonként dolgoznak fel egy-egy témát. Szerzetesi lelki életünkben fontos alapot jelent — és itt a világi munkatársainknak is köszönetet mondok —, hogy mi, nővérek együtt végezhetjük a mindennapi zsolozsmát a kápolnában.”

A pontos tervezésbe fektetett munka megmutatja hálás, pozitív következményeit — teszi hozzá Judit nővér. A házban kialakított tereket mind használni is tudják, nincsen fölösleges terem vagy sarok:

„Jó előre megterveztük, hogy mit szeretnénk a házban megvalósítani, és ehhez milyen terekre van szükségünk. Így hoztuk létre a könyvtárat, ahova tanulni és olvasni járnak a gyerekek. A kisebbeknek játszószobát alakítottunk ki, hátul nagy udvarunk nyílik, ahol jó idő esetén elidőzhetünk — a korábbi háznak nem volt megfelelő udvara sem. Kell a hely, mert idővel mintegy száz gyerekre számítunk, akik naponta itt töltik idejüket teljes egészében vagy részlegesen.”

Isten munkatársainak ilyen jellegű tevékenységére a társadalmi jelenségek figyelembevételével egyre nagyobb szükség lesz. Szinte folyamatosan érkeznek új és új gyerekek, a nővérek pedig idejüket és erejüket már nehezen tudják jobban beosztani. Ezért kérik, jelentkezzen önkéntesnek bárki, aki idejéből, figyelméből szívesen adna a hátrányos helyzetből érkezett gyerekeknek: „Szinte minden gyereknek szüksége van segítségre a tanulásban. Minden fiatal számára nélkülözhetetlen a megtapasztalt figyelem. Ezért várjuk azokat a segíteni akarókat, akik komoly hátrányokkal rendelkező gyerekekkel tanulnának hétköznap délutánonként tizenöt és tizenkilenc óra között. Ha a hét egy-két napján rendszerességgel el tudnának végezni ilyen jellegű önkéntes tevékenységet, nagy segítségünkre lennének. Már vannak olyan nagylelkű nagykárolyiak, akik eljárnak hozzánk és részt vesznek a gyermekekkel való közös munkában. Hálát érzünk irántuk, imáinkban hordozunk minden támogatót, segítőt.”

A piarista nővérek új háza tehát jó kihasználtsággal, folyamatosan bővülő gyereklétszámmal működik, és nyitva áll a felnőtt világi segítők előtt is. Aki pedig idejéből áldoz, biztosan kap is cserébe abból a szeretetből, csendből és életpéldából, ami a nővérek körében és házában megtapasztalható.

Józsa János