×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
15 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Laza győzelem, jöhet az ICIM

2013.04.15 - 10:28
Megosztás:
Laza győzelem, jöhet az ICIM

Minden téren felülmúlta a CSBT Alexandria együttesét a román női kosárlabda-bajnokság rájátszása első fordulójának harmadik mérkőzésén a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata.

 

Remek formában küzdötte végig a Nemzeti Liga rájátszásának harmadik, mindent eldöntő összecsapását a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata. A Fleşeriu-lányok végig előnyben játszva minden negyedet megnyertek, s zárásképp 84:61 arányban, 23 ponttal ütötték ki a vendégcsapatot.

A VSK már a találkozó elején lerohanta ellenfelét, néhány perc alatt 10-0, volt az eredmény, majd 14 pontra is vezettek a szatmáriak (17:4), az első negyed második felére viszont összekapta magát az Alexandria és feljöttek 4 pontra (17:13). A második tíz percben azonban újra villantott a szatmárnémeti gárda. A vendégek a negyed elején ugyan megpróbáltak felzárkózni, ez viszonylag sikerült is nekik (22:19), de az utolsó percekben hatalmasat játszott a VSK, így 46:29-es állással vonultak a félidőre a csapatok.

Az utolsó két játékrészben Dan Fleşeriu VSK-edző kímélte legjobb játékosait, a kispadról így sokan lehetőséghez jutottak. Szlimák Hajnalka 10, Florentina Ardeleanu pedig 3 pontot dobott a mérkőzésen. Mindezek ellenére mégis mindkét negyedet megnyerte a szatmári csapat ugyanazzal az eredménnyel (19:16).

Győzelmével a VSK sorozatban ötödik alkalommal jutott be a Nemzeti Liga rájátszásának elődöntőjébe, ahol az ICIM Arad lesz az ellenfele. Az első mérkőzést Aradon rendezik, másodjára Szatmárnémetiben csaphat össze a két együttes, szükség esetén pedig Aradon dőlhet el a továbbjutás sorsa. A másik elődöntőben a bajnoki címvédő CSM Târgovişte a Gyulafehérvári VSK-val küzd a döntőbejutásért.

 

 

Eredmény

Nemzeti Liga, rájátszás, 3. mérkőzés: Szatmárnémeti VSK – CSBT Alexandria 84:61 (17:13, 29:16, 19:16, 19:16).

A szatmári pontszerzők: Orosz 16 pont, Freeman 13, Whittington 12, Părău 11, Szlimák 10, Drye 8, Kovacsevics 8, Ardeleanu, Ivan 3-3. Játszott még Giurgiu.

Ifj. Deák Endre