×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON

Lázárit is sújtja a költségvetés-leosztás új módja

2015.01.30 - 10:00
Megosztás:
Lázárit is sújtja a költségvetés-leosztás új módja

A megye települései közül a nagyközségnek számító Lázári is az új költségvetés- leosztási módszer „áldozata”, idén minimális a büdzsé, mindezekről Lengyel István polgármester nyilatkozott.

Enyhén szólva is bosszús volt Lázári polgármestere, Lengyel István, aki felháborodva vette tudomásul az új költségvetés-leosztási rendszert, amelynek eredményeképpen a Lázárit, Szárazberket, Sándorhomokot, Sárt, Nagypeleskét és Kispeleskét magába foglaló községnek a tavalyihoz viszonyítva még feleannyi pénz sem áll a rendelkezésére, most a minimális 1,5 millió lej a büdzsé, ami a polgármester szerint a működésre sem elég. „Most jövök a pénzügyi igazgatóságtól, papíron is megkaptam, mennyi a költségvetésünk. A saját jövedelemből 969 ezer lejre lehet számítani, a személyi jövedelemadóból 198 ezret kapok, a TVA után leosztásból pedig 333 ezret, ami 1,5 millió lej. A tavaly már indulásból 2,8 millió volt a költségvetésünk, az évet pedig közel 3,3 millióval zártuk, vagyis egy jókora lyuk keletkezett. Egyelőre csak remélni lehet, hogy nem marad így, de ilyen bizonytalanságban nem lehet nagyon tervezni sem. Júliusra ugyan várható valamiféle költségvetés-kiegészítés, de ez olyasmi, mint a kutya vacsorája. Ha nem lesz, utána mit csinálunk? — tette fel a kérdést némi kétségbeeséssel az elöljáró. — Tizenhat éve vagyok polgármester, de ilyen költségvetési rendszert még nem láttam, nem normális, hogy egy ilyen nagy község, mint Lázári, közel 6 ezer lakossal, ugyanannyit kapjon, mint például egy másfél–két ezer lakosú település. De mások is vannak hasonló helyzetben ” — fejtette ki Lengyel. A polgármester szerint tervek vannak, melyeket meg kell valósítani. Ilyen a kissári ravatalozó befejezése, amelyre eddig már 62 500 lejt költöttek, mintegy 70 százalékban kész is van, és még körülbelül 50 ezer lejből be lehetne fejezni. Szintén ennyi pénzből tető alá lehetne hozni a kispeleskei ravatalozót is, melynek márciusig elkészül a dokumentációja. Az idén az Apaserv tovább bővíti a csatornahálózatot valamivel több mint 2 kilométeren, összesen 10 utcában (Kanizsa, Állomás, Ősz, Nyár, Coloniei, Noroieni, Liniştii, Mică, Narciselor, Szatmári út), ebből az önkormányzat önrésze 10 ezer lej körül van. Hamarosan befejeződik egy nagy projekt is, a magyar–román határon átívelő HURO-program keretében teljesen elkészül a Nagypeleskén áthaladó és a határ túloldalán lévő Zajtáig tartó 6,29 kilométeres út. „Az út 97 százalékban már kész van, még az útpadkát kell elkészíteni, felfesteni a jelzéseket, és feltölteni a leágazó utakat” — jegyezte meg Lengyel, aki szerint a beruházás már-már folytatásos regénybe illően valósul meg, ugyanis miután a munkálatok április végén elkezdődtek, a munka júniusban, júliusban és augusztusban leállt, és csak többszöri halasztás után indult újra. A község a LEADER-program által egy multifunkcionális erőgéppel gazdagodik, valamint játékfelszerelések kerülnek a lázári központi parkba. Emellett a HURO-pályázat révén létrehozott sürgősségi szolgálat keretében a már meglévő speciális terepjáró, a 18 önkéntes tűzoltó felszerelése, valamint 4 darab nagy kapacitású szivattyú mellett még hiányzik egy 4 ezer literes tartállyal rendelkező tűzoltókocsi, teljes felszereléssel.

Romász János