„Lefagyott a munka” a piacon
Utoljára módositva: 2016-01-21 09:17:03

Ahogy a helyzet kinéz, a szatmárnémeti Szamos-piac sem lesz felújítva határidőre és ha így dolgoznak a Carpaţi lakótelepi piacon is, az sem lesz átadva a február végi határidőre.

Idő előtt kiköltöztették az árusokat és a termelőket a Szamos-piaci csarnokból, de hiába bocsátotta azt a kivitelező rendelkezésére a piacgondnokság, máig sem kezdték meg a munkát. Késik a fedetlen, a Prahovei utcai oldalon lévő „nagyplacc” befejezése is, ezzel kapcsolatban eredetileg arról volt szó, hogy december végére készen lesz, de nem lett. Ennek a munkálatnak a megrendelője a polgármesteri hivatal, úgyhogy számonkérni sem tudja rajtuk a késést a piacvezetés.

Másképp telik az idő a csarnokból kiköltöztetett kereskedők és termelők mint a piacvezetés számára, előbbiek szerint már harmadik hete nincsenek megszokott helyükön, de a panaszaik nyomán megkeresett piacgondnok szerint ma van tizedik napja, hogy kiürítették a régi építésű központi csarnokot. Az árusok egy része a piac hátsó traktusában, a szabad ég alatt kapott helyet, a virágárusok a csarnok emeletére, egy hónapok óta üresen álló fedett, zárt, de fűtetlen csarnokba költöztek. Nekik muszáj volt alternatívát találniuk a piacgondnok ajánlatára, aki a szabad ég alatt adott volna nekik helyet addig, míg tartanak a munkák, a fagyban azonban hamar tönkrement volna a vágott virág, így muszáj volt fedett, fagytól védett helyre húzódniuk. Szerződés nem lesz kötve az új helyre költöztetett árusokkal addig, amíg be nem fejezik a felújítást, a piacgondnokság így védi magát attól, hogy valamelyik kereskedő a szerződésbe foglalt árusítási körülményekre vonatkozó kötelezettségek be nem tartása miatt panaszt tegyen a piacfelügyelet ellen.

Ideiglenesen az emeletre költöztek a Szamos-piac virágárusai

Sorin Stănean, a Szamos-piac vezetője lapunknak elmondta, a virágárusoknak a nagypiacon is ajánlott fel helyet a munkák befejeztéig, azonban senki nem akarta elhagyni a megszokott helyét és a vevőkört, ezért maradtak inkább a Szamos piacon. Stănean elmondta még, hiába a központi piacgondnokság a megrendelője a csarnokon belül végzett munkálatoknak, nem tudja előírni a kivitelezőnek, hogy mikor mit dolgozzon. Három hónap áll a rendelkezésükre a belső felújítási munkálatok befejezésére, csak ha ez lejár, akkor lehet számon kérni rajtuk a késést. „Április 11. előtt akkor sem lehet nógatni őket, ha egész nap kávéznak meg cigarettáznak, vagy ha a munkatelepre sem dugják az orrukat. Azt pedig nem tehettem meg, hogy gyanakodva arra, hogy késve kezdik a munkát, ne költöztessem ki az árusokat a földszintről, mert ha mégis megkezdték volna e hó 11-ikén a munkát, én lettem volna a ludas” — magyarázta Stănean.

A munka menetéről egy építkezésvezető rendelkezik, aki azon az állásponton van, hogy először a fedetlen piacrész befedését kell befejezni, illetve ezzel párhuzamosan a csatornák lefektetést ugyanitt. Utóbbit állítólag két nap alatt befejezik és áttérnek az épület belső felújítására, kint pedig ezzel párhuzamosan — várhatóan két hétig — a tetőt emelik majd a tervezett magasságba. Stănean biztos benne, hogy a kültéri munkák két fázisát még ma megkezdik.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. május 22.
A Merkúr az ön második sorsterületéről a Bika jegyéből, aki mindig realitásokban gondolkodik és folyamatosan gyarapodik, most egy szembenállást alkot az ön nyolcadik sorsterületén álló Jupiterrel. Fogja vissza fennhéjázó hajlamát másokkal szemben, készséggel hallgassa meg a többieket, és maradjon rugalmas, őrizze meg humorérzékét.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. május 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 2 ek. holland kakaópor, 10 dkg vaj (+ a tepsihez), 4 db tojás, 15 dkg ...