×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Lefocizták a szászok a Rekit

2017.03.25 - 20:56
Megosztás:
Lefocizták a szászok a Rekit

Talán nem túlzás azt állítani, hogy osztályszintű különbség van a Pusztadaróci Recolta és az AFC Hermannstadt között, és tétmérkőzésen a kisebb képességű csapat részéről a túlzott optimizmus nem elég egy rendkívüli rutinos kerettel felálló alakulattal szemben.

Szombat délután Pusztadarócon a nagyszebeniek voltak azok, akik focileckét adtak a Rekinek. Ritli Zoltán vezetőedző legénységét mégis dicséri, mert olykor bátor focit mutatott. Azonban többnyire a vádekezésre kellett koncentráljanak, ugyanis a harmadosztály 5-ös csoportjának az éllovasa körbelötte Oşan kapuját, olykor pedig a kapufa is besegített a zold-fehéreknek.

A 8. percben viszont már 0–1-es mutatott az eredményjelző tábla Neacşa 20 méterről, bal lábbal megeresztett bombája után, húsz perccel később pedig Pîrvulescu távoli lövése után zörgette meg a Reki hálóját a laszti (0–2).

A második félidő elején bátrabban játszott Ritli csapata, a 64. percben pedig Marius „Macho” Pop bal oldali szabadrúgása után Micaş csúsztatott a hosszú sarokba (1–2). Ezután kitámadtak a daróciak, de egy kontrából Cîrstean eldöntötte a mérkőzést (1–3). Igaz, kicsivel később kissé engedékeny volt a nagybányai ifjabb Székely Zoltán, amikor a nagyszebeni kapus fejbe rúgta Vincze Dávidot, de az már nem osztott semmit, maradt a vendégek egyértelmű győzelme.

„Egy nagyon jó csapata van Nagyszebennek. Korán kaptuk az első két gólt, ami kicsit visszafogott minket. Talán kicsit nagyobb önbizalommal többet is kihozhattunk volna a meccsből, de el kell ismerni, hogy az eredmény reális” — mondta a találkozó végén Ritli Zoltán, aki leigazolta a Rekihez egykori ifi játékosát, Both Alexet. A középpályás viszont Németorszában él és dolgozik, ezért vélhetően csak ezen a meccsen öltötte magára a zöld-fehér mezt. Kérdés, hogy pénteken elutazik-e Szászmegydesre a Gaz Metan II elleni találkozóra.

Liga 3, 5-ös csoport, 19. forduló

Pusztadaróci Recolta – AFC Hermannstadt 1–3 (0–2).

Gólszerzők: Micaş (64. perc), illetve Neacşa (8.), Pîrvulescu (28.), Cîrstean (78.).

Recolta: Oşan – Vincze L., Micaş, Şimon (D. Pop, 85. perc), Ionescu, Ştef, Drumar (Mureşan, 30.), Ritli R., Vincze D., M. Pop (Reszler, 75.). Vezetőedző: Ritli Zoltán.

További eredmények

Kudzsiri Metalurgistul – Fugyivásárhelyi SK 3–1

Besztercei FC – Zilahi FC 1–3

Szászmedgyesi Gaz Metan II – Marosvásárhelyi ASA II 5–2

Szászrégeni Avântul – Nemeszsuki Unirea 0–0

Sülelmedi Viitorul – Lénárdfalvi ACS 1–1

Dési Unirea – Kolozsvári Sănătatea 1–1

A Radnóti SK szabadnapos volt.

1

Hermannstadt

18

13

2

3

38–19

41

2

Kudzsir

18

12

2

4

43–17

38

3

Lénárdfalva

18

11

5

2

37–16

38

4

Zilah

18

11

3

4

28–14

36

5

Sănătatea

18

10

5

3

27–14

35

6

Gaz Metan II

18

9

4

5

37–29

31

7

Nemeszsuk

18

9

3

6

32–20

30

8

Dés

17

5

8

4

24–19

23

9

Szászrégen

17

7

2

8

21–21

23

10

Sülelmed

17

6

4

7

29–35

22

11

ASA II

18

6

1

11

24–39

19

12

Fugyivásárhely

18

4

2

12

21–34

14

13

Radnót

17

4

1

12

29–43

13

14

Beszterce

18

2

2

14

14–55

8

15

Pusztadaróc

18

1

2

15

13–42

5